Amikor a lehetetlen is megtörténhet. A Műszak-trilógia befejezése, egyben a Siló-sorozat 8. része, amelyben megismerhetjük Solo történetét, és kiderül, vajon meddig képes elmenni Donald az igazság kiderítéséért.
Ahogy a párhuzamos világok is találkoznak a végtelenben, úgy az évtizedek óta egymás után vágyódó szerelmesek is folyton közelednek egymáshoz. A két hold uralta éjszakai égbolt alatt Aomame és Tengo életének szálai kettejüket is uraló misztikus kötelékké fonódik,...
Több mint negyedévszázados kutatás, keresés, tanulmányozás, tanulás eredménye ez a könyv. Korábbi kiadványom már az antikváriumokban sem kapható ( Vér és lepel ) Ezért most aktuálisnak éreztem, hogy egészen más oldalról közelítsem meg, ugyanazt a létfontosságú...
Mi lett azzal a sráccal, aki haragudott az egész világra, azzal a huligánnal, aki a délutánokat a téren töltötte a haverjaival, az éjszakákat pedig a motorján száguldozva?...
A foglalkoztatófüzetek évfolyamonkénti tagolásban nyújtanak segítséget a gyerekeknek a gyakorlásban. A Tanoda lapjain a Jobb leszek-sorozat feladatait találják új köntösben, elsőtől negyedikig 2-2 füzetben mélyíthetik el a magyarórán vagy a matekórán tanultakat.
A foglalkoztatófüzetek évfolyamonkénti tagolásban nyújtanak segítséget a gyerekeknek a gyakorlásban. A Tanoda lapjain a Jobb leszek-sorozat feladatait találják új köntösben, elsőtől negyedikig 2-2 füzetben mélyíthetik el a magyarórán vagy a matekórán tanultakat.
Kniha pre najmenších čitateľov s plne ilustrovanými stranami. To znamená, že jednu stranu tvorí veľký obrázok, do ktorého je pridaná báseň. Takže už z ilustrácie je jasné, o čom je báseň. Takýmto spôsobom sa krásne pracuje s najmenšími deťmi. Obsah knižôčky...
A harmadik ég mágikus faluregény, a sóvárgás története és az emlékezésé: egymásra, a letűnt gyerekkorra, a világ csendjére. Szerelemről mesél, egy bűvös ajkú fiúról és egy sziromlelkű lányról, révedezőkről és bajkeverőkről, a tengerről és a hegyekről, egy mitikus...
PRÓBÁLT ELMENEKÜLNI A MÁSIK NŐTŐL, DE NEM TUDOTT... Sadie és Will Foust csak nemrég költözött a nyüzsgő Chicagóból egy maine-i kisvárosba. Nemsokára a szomszédjukat, Morgan Bainest holtan találják az otthonában. A gyilkosság az egész óceánparti kisvárost megrázza,...
Az egyik neves amerikai egyetem pszichológiai tanszékén azt vizsgálják, hogy a származás vagy a nevelés határozza-e meg inkább az ember jellemét. Ehhez olyan egypetéjű ikreket keresnek a különféle nyilvántartásokban, akik valamilyen oknál fogva külön családoknál...