A harmadik ég mágikus faluregény, a sóvárgás története és az emlékezésé: egymásra, a letűnt gyerekkorra, a világ csendjére. Szerelemről mesél, egy bűvös ajkú fiúról és egy sziromlelkű lányról, révedezőkről és bajkeverőkről, a tengerről és a hegyekről, egy mitikus szigetről és az egek titkairól. Itt, északon bölcsek laknak és álmodozók, szabadok és sajgó lelkűek – az ő hol álomszerű, hol szívszorító sorsukat beszéli el Török Ábel regénye, amelyet olvasva végre el tudjuk hinni, hogy mégiscsak létezik varázslat a világban. Ismeretlen tájakon új mesék felé visz egy döcögő szekér, majd mindig visszatér egy északi faluba, hogy megmutassa szeretteit. Ismét útnak indul, elérhetetlen szigetet keres a háborgó tenger fölött lebegő hideg ködben, de a sziget mégis a következő nemzedékekre marad. És a szekér visszatér a faluba, ha volt oly bátorsága, hogy a csendet hallgatta, amikor nekiütközött a tengerfenék homokjának, ahol a víz összezúzta a csontjait, és elvette tőle a nevét. Visszatér oda, ahol tavasszal a falubeliek fából faragott szíve ropogós rügyeket bont, az északi éjszaka sebeket nyit, a nappal bársony sugara melegít, s a melegszívű emberek hideg földben lelnek otthonra. És a szekér ugyan megáll, de ahogy a világnak, ennek a történetnek is rengeteg vége van, a szerző nem is hagyja abba, hiába záródnak a szavak, válnak mozdulatlanokká a mondatok, a történet áramlik tovább most és mindörökké: a történet, amelyet sosem lehet elfelejteni, ahogy elmesélte. Kollár-Klemencz László