Hallgatni a hívásra - Greshake Gisbert

4.51 €

"Emberi szavak? A saját belső han-gunk? Isten üzenete? Nem egyszerű szétválasztanunk e hármat. Ám ha hisszük, Isten valóban szól hozzánk, érdemes megtalálnunk a módját, hogy megértsük mondandóját. Gisbert Greshake római katolikus te-ológus kézzelfogható támpontokat, sőt szabályokat mutat fel, amelyek segítségével Isten hangját megkülön-böztethetjük mindattól, ami nem tőle való.Gisbert Greshake 1933-ban született Né-metországban. Münsterben, majd Rómá-ban tanult filozófiát, teológiát és egyház-zenét. 1960-ban szentelték pappá. A dogmatika és a dogmatörténet professzora volt, de tanított ökumenikus teológiát is. Főbb kutatási területei az eszkatológia, a kegyelemtan, a lelkiség és a communio teológiája."

Podobné produkty

Az elmúlt három évet azzal töltöttem, hogy mindent elolvastam, amit a Capacitiről találtam, így természetesen mindent tudtam Errol Gardnerről. Ő állt a Csodaakkumulátor mögött, ő volt a vállalat vezérigazgatója és úgymond „fővarázslója”. Csak az elmúlt évben...
16.9 €
Pszichopata sorozatgyilkos tartja rettegésben és izgalomban az FBI viselkedéstudományi részlegét. „Buffalo Bill" egy bizonyos nőtípust keres és cserkész be könyörtelenül, hogy sajátos céljainak megfelelően használja majd fel őket, egész pontosan a bőrüket....
9.86 €
A jól szituált, középkorú pár, Jodi és Todd kapcsolata válságban van. Többek között a chicagói tópartra néző lakásuk és a jólétük...
6.34 €
Pszichopata sorozatgyilkos tartja rettegésben és izgalomban az FBI viselkedéstudományi részlegét. "Buffalo Bill" egy bizonyos nőtípust keres és cserkész be könyörtelenül, hogy sajátos céljainak megfelelően használja majd fel őket, egész pontosan a bőrüket....
11.9 €
A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű...
2.79 €
A gyönyörű Briszéisz gyerekkorától kezdve tudja, hogy a nők jussa a hallgatás. A Trója mellett fekvő Lürnésszosz királyának ifjú feleségeként nem sokkal több egyszerű tenyészállatnál, ám ez a sors is összehasonlíthatatlanul jobb annál, mint ami városának feldúlása...
16.9 €
A ?gyönyörű Briszéisz gyerekkorától kezdve tudja, hogy a nők jussa a hallgatás. A Trója mellett fekvő Lürnésszosz királyának ifjú feleségeként nem sokkal több egyszerű tenyészállatnál, ám ez a sors is összehasonlíthatatlanul jobb annál, mint ami városának feldúlása...
12.67 €
Vannak dolgok, amelyeket jobb nem bolygatni. Hagyjuk őket nyugton ott, ahol vannak: a múltban. Stanbury– egy mesébe illő kis falu Nyugat-Yorkshire-ban. Különös, romantikus táj, amely egykor a Brontë nővérek otthona volt. És az a hely, ahol három német család...
16.87 €
Vannak dolgok, amelyeket jobb nem bolygatni. Hagyjuk őket nyugton ott, ahol vannak: a múltban. Stanbury- egy mesébe illő kis falu Nyugat-Yorkshire-ban. Különös, romantikus táj, amely egykor a Brontë nővérek otthona volt. És az a hely, ahol három német család...
11.83 €