A nők jussa a hallgatás - Pat Barker

12.67 €

A ?gyönyörű Briszéisz gyerekkorától kezdve tudja, hogy a nők jussa a hallgatás. A Trója mellett fekvő Lürnésszosz királyának ifjú feleségeként nem sokkal több egyszerű tenyészállatnál, ám ez a sors is összehasonlíthatatlanul jobb annál, mint ami városának feldúlása után vár rá. Briszéiszben nincs meg unokatestvére bátorsága, aki a hódító görögök elől a mélybe vetette magát, és így Akhilleusz hadizsákmánya lesz. Akhilleusz, az isteni hős; Akhilleusz, a fényes; Akhilleusz, a könyörtelen mészáros, aki anyja után sír a tenger partján.Briszéisz egy lesz a fogságba esett nők tömegében, és hamarosan a görög sereget szétfeszítő hatalmi harc középpontjában találja magát Akhilleusz és Agamemnón között. Azonban miközben testi és lelki megaláztatások sorát kell átélnie, rádöbben, hogy az őt egymás között jószágként csereberélő héroszok sem többek a szeszélyes istenek játékszereinél. Trója és asszonyainak végzete előre megíratott. Képes lehet Briszéisz túlélni a pusztulást, és saját történetének szerzőjévé válni?A nők jussa a hallgatás ugyan, de a Booker-díjas Pat Barker elsöprő erejű regénye hangot ad a mítoszokból és történelemből kitörölt lányok és asszonyok seregének.

Podobné produkty

A gyönyörű Briszéisz gyerekkorától kezdve tudja, hogy a nők jussa a hallgatás. A Trója mellett fekvő Lürnésszosz királyának ifjú feleségeként nem sokkal több egyszerű tenyészállatnál, ám ez a sors is összehasonlíthatatlanul jobb annál, mint ami városának feldúlása...
16.9 €
A jól szituált, középkorú pár, Jodi és Todd kapcsolata válságban van. Többek között a chicagói tópartra néző lakásuk és a jólétük...
6.34 €
A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű...
2.79 €
Vannak dolgok, amelyeket jobb nem bolygatni. Hagyjuk őket nyugton ott, ahol vannak: a múltban. Stanbury– egy mesébe illő kis falu Nyugat-Yorkshire-ban. Különös, romantikus táj, amely egykor a Brontë nővérek otthona volt. És az a hely, ahol három német család...
16.87 €
Vannak dolgok, amelyeket jobb nem bolygatni. Hagyjuk őket nyugton ott, ahol vannak: a múltban. Stanbury- egy mesébe illő kis falu Nyugat-Yorkshire-ban. Különös, romantikus táj, amely egykor a Brontë nővérek otthona volt. És az a hely, ahol három német család...
11.83 €
A Forest Grove-ban, az Erdei Utópiában élő Melissa Byatt élete tökéletesnek látszik: gondoskodó férj, három csodálatos gyerek, gyönyörű hely, összetartó közösség....
8.45 €
Mikaela Johnson egy társkereső oldalon ismeri meg L.W. – t, aki különös érdeklődést mutat iránta. Olyan dolgokra veszi rá őt, amit álmaiban se tenne. Mikaela egyre közelebb kerül az ismeretlen férfihoz, aki lassan elcsavarja a fejét, ám a felfedezés, a találkozás,...
7.04 €
A nem nemet jelent.Írország az 1980-as évek második felében. A lakosságot recesszió sújtja, az egyre növekvő munkanélküliség következtében sokan elhagyják a hazájukat. A tinédzserek egy része a sportban látja a kitörési lehetőséget, és többen is próbálnak bekerülni...
11.21 €
Mi, magyarországi keresztények és egyszerű állampolgárok még a holokausztra emlékező 70. év után sem érezhetünk megkönnyebbülést. E könyv olyan húrokat pendít, amelyeknek rezegnie kell és megérintenie a Magyarország igazi jövőjét kereső emberek szívét. Talán...
12.32 €