A hallgatás sebei - Fiona McPhillips

11.21 €

A nem nemet jelent.Írország az 1980-as évek második felében. A lakosságot recesszió sújtja, az egyre növekvő munkanélküliség következtében sokan elhagyják a hazájukat. A tinédzserek egy része a sportban látja a kitörési lehetőséget, és többen is próbálnak bekerülni a jónevű Highfield gimnáziumba, melynek legendás úszótanára, Maurice McQueen egyenesen a legnagyobb világversenyekre neveli ki a tehetségeket. A nemzetközi sikerek mellett arról viszont már mindenki mélyen hallgat, hogy McQueen az edzések után nem egy lányt szexuális együttlétre kényszerít.Amikor egyikük öngyilkosságot követ el, és a boncolás során kiderül, hogy terhes volt, az események végzetesen felgyorsulnak. Az áldozat legjobb barátnője, Louise Manson az igazság kiderítésének reményében győzi meg anyját, hogy iskolát váltson és a Highfieldbe kerüljön, ahol bár először nehezen illeszkedik be a többiek közé, de jó sporteredményei miatt idővel befogadják. És hamarosan felfigyel rá McQueen is. Ami pedig ezután történik, az nemcsak a lány és társai tanulással töltött éveit határozzák meg, hanem végigkísérik az egész életüket.Fiona McPhillips bemutatkozó regényében semmi sem hangosabb a bosszúvágynál és az igazság követelésénél. A hallgatás sebei tragikus látlelet egy olyan jelenségről, mely mindmáig sok fiatalt érint, miközben a prózája a Dennis Lehane-i neonoir legjobb elemeiből táplálkozik. A könyvről mondták:“Szexuális bántalmazások egy elit gimnáziumban. Pattanásig feszült, jól megírt könyv.”Stephen King“Rendkívül eredeti és erős pszichodráma, mely Tana French és Patricia Highsmith legjobb műveivel vetekszik.”John Boyne

Podobné produkty

A nem nemet jelent. Írország az 1980-as évek második felében. A lakosságot recesszió sújtja, az egyre növekvő munkanélküliség következtében sokan elhagyják a hazájukat. A tinédzserek egy része a sportban látja a kitörési lehetőséget, és többen is próbálnak...
15.44 €
Pszichopata sorozatgyilkos tartja rettegésben és izgalomban az FBI viselkedéstudományi részlegét. „Buffalo Bill" egy bizonyos nőtípust keres és cserkész be könyörtelenül, hogy sajátos céljainak megfelelően használja majd fel őket, egész pontosan a bőrüket....
9.86 €
Pszichopata sorozatgyilkos tartja rettegésben és izgalomban az FBI viselkedéstudományi részlegét. "Buffalo Bill" egy bizonyos nőtípust keres és cserkész be könyörtelenül, hogy sajátos céljainak megfelelően használja majd fel őket, egész pontosan a bőrüket....
11.9 €
A jól szituált, középkorú pár, Jodi és Todd kapcsolata válságban van. Többek között a chicagói tópartra néző lakásuk és a jólétük...
6.34 €
A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű...
2.79 €
A gyönyörű Briszéisz gyerekkorától kezdve tudja, hogy a nők jussa a hallgatás. A Trója mellett fekvő Lürnésszosz királyának ifjú feleségeként nem sokkal több egyszerű tenyészállatnál, ám ez a sors is összehasonlíthatatlanul jobb annál, mint ami városának feldúlása...
16.9 €
A ?gyönyörű Briszéisz gyerekkorától kezdve tudja, hogy a nők jussa a hallgatás. A Trója mellett fekvő Lürnésszosz királyának ifjú feleségeként nem sokkal több egyszerű tenyészállatnál, ám ez a sors is összehasonlíthatatlanul jobb annál, mint ami városának feldúlása...
12.67 €
Vannak dolgok, amelyeket jobb nem bolygatni. Hagyjuk őket nyugton ott, ahol vannak: a múltban. Stanbury– egy mesébe illő kis falu Nyugat-Yorkshire-ban. Különös, romantikus táj, amely egykor a Brontë nővérek otthona volt. És az a hely, ahol három német család...
16.87 €
Vannak dolgok, amelyeket jobb nem bolygatni. Hagyjuk őket nyugton ott, ahol vannak: a múltban. Stanbury- egy mesébe illő kis falu Nyugat-Yorkshire-ban. Különös, romantikus táj, amely egykor a Brontë nővérek otthona volt. És az a hely, ahol három német család...
11.83 €