Gyógyfürdők és gyógyszállók Magyarországon - Béla Bede

17.27 €

A Corvina tematikus útikönyvsorozatának harmadik kötete az egyedülálló magyarországi vízkincsre települt gyógyfürdőket és gyógyszállókat mutatja be országrészenként. A könyv használatát nagyban elősegíti, hogy mindjárt az elején tájékoztatást kapunk a kötetben előforduló szakkifejezésekről és a különböző termálvizek összetételéről. Az egyes országrészeken belül megismerkedhetünk a jelentősebb gyógyfürdőkkel és gyógyszállókkal, az egész ország területéről összesen 122-vel, azok történetével és szolgáltatásaival, valamint az adott környék látnivalóival is. Minden egyes létesítménynél szerepel az elérhetőség, a nyitva tartás, az egyes medencék és szolgáltatások felsorolása, a gyógyvíz összetétele és azoknak a betegségeknek a fölsorolása, amelyekre a vizet ajánlják. Hogy a kép még teljesebb legyen, a kötet végén megnevezünk további 110 fürdőt és hotelt, amelyek ugyan nincsenek gyógyfürdővé nyilvánítva, de magas oldottásványianyag-tartalmú termálvízzel rendelkeznek. Ezeknek szintén megadjuk a címét. A kötetet annak a 98 határon túli gyógyfürdőnek és gyógyszállónak a listája zárja, amelyek az I. világháború előtt létesültek, és még ma is működnek. Az útikönyvet 470 színes fotó teszi szemléletessé. A tájékozódást térkép és GPS-koordináták segítik.

Podobné produkty

A füvekkel, gyógynövényekkel való gyógyítás egyidős az emberiség történetével. Az emberiség igen sokáig nem is ismert más orvosságot, mint növényi eredetű gyógyszereket. Ma, a korszerű gyógymódok mellett, mikor a gyógynövények hatóanyagainak jó részét vegyiparunk...
25.35 €
A szüntelenül emelkedő gyógyszerárak egyre több ember számára teszik lehetetlenné az orvosságok megvételét. Ilyen helyzetben ki foglalkozik a náthájával? Pedig milyen...
2.79 €
A füvekkel, gyógynövényekkel való gyógyítás egyidős az emberiség történetével. Az emberiség igen sokáig nem is ismert más orvosságot, mint növényi eredetű gyógyszereket. Ma, a korszerű gyógymódok mellett, mikor a gyógynövények hatóanyagainak jó részét vegyiparunk...
30.99 €
Jó ideje nem született olyan útikönyv hazánkról, amely nem csupán a látnivalók felsorolásából áll, hanem arra is vállalkozik, hogy lélekkel és egyéni látásmóddal töltse meg az ország leírását. Kötetünk ezt a hiányosságot igyekszik pótolni. Gazdagító olvasmány...
41.97 €
Száraz Miklós György lenyűgöző könyvében olyan természeti tüneményekről, művészeti emlékekről, építészeti műremekről és szellemiségről mesél, melyek a mi földünkön sarjadtak, a valaha létezett, ám azóta fényes katedrálisként alámerült történeti Magyarország...
31.53 €
Nagy György (1953–2017), legendás televíziós műsorvezető, szerkesztő, újságíró, író, aki hosszú évtizedeken át a klasszikus elveket képviselte a magyar televíziózásban....
4.76 €
Nagy György (1953–2017), legendás televíziós műsorvezető, szerkesztő, újságíró, író, aki hosszú évtizedeken át a klasszikus elveket képviselte a magyar televíziózásban....
8.42 €
A Kossuth Kiadó népszerű, modern és fiatalos Magyar História sorozata 7 kötetben foglalta össze Magyarország és a magyarság történelmét. A kiváló szakemberek által jegyzett kötetekben számos érdekesség, a történelem fősodrán kívül eső mozzanat is helyet kapott....
20.97 €
Magyarország és Románia kapcsolatára 1956–1989 között nemcsak az erdélyi magyarság sorsa volt nagy hatással, hanem fontos szerepe volt a két államhatalom egymást keresztező nemzetépítési stratégiájának is. A két ország története nem írható le egyszerűen egy...
8.45 €