Magyarország apróbetus története - György Nagy

4.76 €

Nagy György (1953–2017), legendás televíziós műsorvezető, szerkesztő, újságíró, író, aki hosszú évtizedeken át a klasszikus elveket képviselte a magyar televíziózásban. Olyan műsorokat szerkesztett és vezetett, mint a Hol-Mi?, az Ablak, A Reggel, a Naprakész, a Nagy Vita, a Rocklexikon, a Hogy volt?, a Magyar Televízió ötvenéves történetét felelevenítő sorozat, a Szabadság tér 17., a magyar tájak és városok iránti érdeklődést felkeltő Főtér, vagy a hazánk történetét bemutató Magyarország története című, negyvenhat részes sorozat, melynek forgatókönyvírója és vezetője volt. Sok-sok éven át ő kommentálta többek között a fontos állami ünnepi eseményeket, a pápalátogatást, a Forma–1-es versenyeket. Írásai az Élet és Irodalomban, a Képes 7-ben, a Ridikül magazinban jelentek meg. Az ebben a kötetben olvasható 300 kis történet a Magyarország története című tévésorozat epizódjainak szűkített, egyben kibővített változata. A sorozat előkészítésére egy éven át tartottak az előkészületek: az anyaggyűjtés, a könyvtárak, levéltárak, múzeumok anyagainak a bogarászása, információgyűjtés telefonon, emailban, interneten és személyes találkozásokon a leendő forgatási helyszínekről; a forgatókönyv megírása, az egyeztetések a történész szakértőkkel stb. De a kötet többet is tartalmaz, mint amit a televízióban láthattak, hallhattak az olvasók – lévén a két műfaj teljesen eltér egymástól. Ezek a kis színes történetek sok esetben valamilyen legendáriumon alapulnak, semmiféle történelmi szerepük n

Podobné produkty

Nagy György (1953–2017), legendás televíziós műsorvezető, szerkesztő, újságíró, író, aki hosszú évtizedeken át a klasszikus elveket képviselte a magyar televíziózásban....
8.42 €
A Kossuth Kiadó népszerű, modern és fiatalos Magyar História sorozata 7 kötetben foglalta össze Magyarország és a magyarság történelmét. A kiváló szakemberek által jegyzett kötetekben számos érdekesség, a történelem fősodrán kívül eső mozzanat is helyet kapott....
20.97 €
Tatay Sándor valami olyat tud, amit az utána jövo nemzedékek anakronizmusnak tartanak. Természetes örömmel, életkedvvel mesélni. S mikor mesél, önmagát adja, a benne rejlo derut, iróniát, a megértésen, tapasztalaton alapuló bölcsességet, a pontos, reális valóságismeretet,...
2.79 €
Magyarország képes történelem atlasza ötvözi magában a történelemkönyvek és a történelmi atlaszok erényeit. Színes térképekre és illusztrációkra épülő, olvasmányos szövegek segítségével mutatja be történelmünk eseményeit, nagy korszakait. A szövegek magyarázzák...
12.87 €
"A rendszerváltozás óta, amely új korszakot nyitott a magyar történelemben, Romsics Ignác vállalkozott először arra, hogy Magyarország történetét a kezdetektől napjainkig, egy kötetben áttekintse. A több mint 600 oldalas nagy ívű munka öt fejezetben - közérthetően...
23.94 €
A 20. századi Közép-Kelet-Európa nemzetiségi, nemzetiségpolitikai történetével egyre több korszerű szemléletű munka foglalkozik. Jóval kevesebb a korábbi évszázadok...
2.79 €
Híres családok, kíméletlen hatalmi harcok, véres ostromok és hősies helytállások: a történelmi Magyarország területén található várak, várkastélyok, illetve azok maradványai egyedülálló betekintést nyújtanak nemzeti örökségünkbe. A magyar történelem hagyatékát...
45.07 €
A gótika a középkori kultúra virágzásának kora volt, amely során lélegzetelállító építészeti alkotások készültek Európa-szerte, és természetesen Magyarországon is. A magyar történelem hagyatékát fényképezőgépével hosszú évtizedek óta megörökítő Kaiser Ottó...
42.25 €
Romsics Ignác nagyívű szintézise a magyar történelem utolsó száz évét a történettudomány és a társtudományok eredményei alapján teszi mérlegre. A nyolc nagy fejezet tárgya a XX. századi magyar történelem egymást követő - és rendszerint egymást tagadó - nyolc...
25.35 €