Gómez Dávila - széljegyzetek és kommentek - Csejtei Dezső

6.45 €

Csejtei Dezső (1951–) filozófiatörténész, műfordító, hispanista, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa. Fő kutatási területe a spanyol és a német filozófia története, valamint a filozófiai tanatológia. Nicolás Gómez Dávila (1913–1994) kolumbiai filozófus élete java részét magánkönyvtárában töltötte, Bogotában. Főművét az a több mint tízezer széljegyzet jelenti, melyeket élete során öt kötetben publikált. Önmagát „reakciós” gondolkodónak tartotta.Jelen kötet két szerző, Gómez Dávila és Csejtei Dezső „együttműködésének” terméke. Egyrészt bő válogatást kínál azokból a széljegyzetekből, melyekben a kolumbiai gondolkodó a baloldalisággal, a liberalizmussal és a forradalommal, haladással kapcsolatos nézeteit fejti ki gyakran szellemes formában. Másrészt a széljegyzetekhez kapcsolódnak Csejtei Dezső kommentjei, a szabad képzelőerő és a személyes megfogalmazás termékei. Ezek tömörségben éppúgy igyekeznek felvenni a versenyt a széljegyzetekkel, mint az ironikus, olykor humoros hangvételben, s az a mélységeskeserűség is átdereng rajtuk, mellyel a két szerző a modernitás világát szemléli. Ezen „együttműködés” következtében széljegyzetek és kommentek olyan szimbiózisba lépnek, amely az olvasót további töprengésre ösztönözheti.A kötetet Dávila munkásságát röviden elemző előszó teszi teljessé.

Podobné produkty

A kiadvány szerzői: dr. Áts Ágota, dr. Bene Lajos, dr. Egri Noémi, dr. Fónyiné dr. Kazareczki Andrea, dr. Gál Zsófia, dr. Gondán-Evetovits Andrea, dr. Halmos Szilvia, dr. Harmat Erika, dr. Horacsek Kinga, dr. Jagusztin Tamás, dr. Kozák Henriett, dr. Morvai...
66.52 €
2018. január 1. napján lépett hatályba a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló a 2017. évi CXVIII. törvény. E jogszabály megszületése a bírósági polgári nemperes eljárások kapcsán...
45.23 €
A kötet a Kjt. és az alkalmazandó Mt. szabályokat együtt, komplexen tárgyalja. A kötet ismerteti a kapcsolódó bírói gyakorlatot, és kitekintést nyújt az egyes szabályok uniós jogi hátterére is. A könnyebb kezelhetőség érdekében három nagy ágazat - a közoktatás,...
28.23 €
Az immár több, mint egy évtizede hatályba lépett, a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény megítélésünk szerint a mai napig nem kellően ismert a fogyasztók, de talán még a szélesebb jogásztársadalom körében sem. A jogszabály kommentárjában...
42.56 €
Alina Bronsky regénye történelmi tényen alapul. Évekkel a csernobili reaktorbaleset után a hatvan éven felüliek saját felelősségükre visszaköltözhettek a súlyosan sugárszennyezett falujukba. Baba Dunya is a Csernobil-hazatérők egyike. Az egykori ápolónő sorstársaival...
9.27 €
A Nemzetközi Közúti Árufuvarozási szerződésről szóló Egyezmény (CMR Egyezmény) abból a felismerésből született meg, hogy a nemzetközi közúti árufuvarozási szerződésre vonatkozó feltételeket – különösképpen az ilyen fuvarozáshoz használt okmányok és a fuvarozó...
23.93 €
A 2018. január 1-jén hatályba lépett polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) alapvető változásokat hozott a polgári jogviták elbírálása terén. A Pp. számos új, korábban nem ismert eljárásjogi megoldást vezetett be, amelyek alkalmazása a...
75.09 €
A versenyjog nemcsak az Európai Unió egyik legmarkánsabb, dinamikusan fejlődő területe, hanem a magyar jognak is az egyik legizgalmasabb, folyamatosan új (egyebek között az adatvédelemhez és a fogyasztóvédelemhez is kapcsolódó) kérdéseket felvető szelete. A...
45.23 €
A Gytv. kommentárja elemzi és szakaszonként magyarázza a törvényszöveget és a szükséges mértékben ismerteti a gyülekezési joghoz szorosan kapcsolódó más jogszabályokban található rendelkezéseket. A gyülekezési joghoz kapcsolódó joggyakorlat ismertetése során...
15.94 €