Go-go girl és a lopott ékkő - Liliana Hart

5.89 €

A nevem Addison Holmes, és a morális vészhelyzetek nem ismeretlenek számomra. A holttestek sem. És most éppen nem élvezetből kapkodom a levegőt, hanem valóban oxigénhez akarok jutni. Az a baj, hogy jelen pillanatban túl sok pasi van az életemben. Ha nem így lenne, biztos tudnám, mit csináljak.    Addison Holmes tehát visszatér! Szerencsére végleg letett a sztriptíztáncosnői karrierről, noha a tanári állását is elveszítette. A legújabb ötlete: hivatásos magándetektív lesz. Persze ehhez a szexi zsarunak, Nicknek – akivel egyszerre imádják és ölik egymást – is lesz egy-két szava. De amikor egy FBI-ügynök feltűnik a színen, változik a helyzet, Addison valóban kipróbálhatja magát magándetektívként. Kalandos nyomozásba csöppen, orosz gyémántok útját próbálják felgöngyölíteni, gyűlnek a hullák, a legveszélyesebb feladatot pedig Addisonnak szánják. A döntés nehéz, főként, hogy nemcsak Nick, hanem az FBI-os nyomozó is rendkívül jóképű…   A legszórakoztatóbb, legviccesebb sorozat, amit mostanában olvastam! A Go-go girl sorozatot bátran ajánlom mindenkinek, aki bele akar feledkezni egy könnyű kis olvasmányba, aki szeretne kikapcsolódni és sokat nevetni! Fejős Éva

Podobné produkty

Hogy mi minden történik a Pukkancs utca egyik vénséges vén bérházában, azt csak Lopotnyik tudja. Meg a barátja, Luca.Lopotnyik, ha még nem mondtam volna, egy macska. Kopott szőrű, tépett fülű, kalandkereső kandúr, akinek meg sem rezzen a bajsza, ha egy hatalmas,...
8.45 €
A vad sziget-sorozat, 2. rész Sunday Times Bestseller Egy kelletlen menyasszony.Egy tiltott románc.Egy titkokkal teli sziget... A helyszín ezúttal is Saint Kilda, akárcsak a sorozat első könyve, Az utolsó nyár esetében. Mhairi férjet keres, de mire megtalálja...
10.39 €
"Ha minden gondod megoldása az ajtódon kopogtatna, akkor élnél vele? Felkapnád az asztalról azt a sorsjegyet, ami az egész életedet egy pillanat alatt megváltoztathatja? Rebecca Harvey tiszta szívből utálja a főnökét. Éppen ezért egy másodpercig sem tétlenkedik,...
9.27 €
A vad sziget-sorozat, második rész Sunday Times Bestseller Egy kelletlen menyasszony. Egy tiltott románc. Egy titkokkal teli sziget... A helyszín ezúttal is Saint Kilda, akárcsak a sorozat első könyve, Az utolsó nyár esetében. Mhairi férjet keres, de mire megtalálja...
16.03 €
Amikor Laura Paddington, egy húszéves festőnövendék és Harry Winter, a negyvenes éveiben járó világhírű avantgard művész egy londoni kiállításmegnyitón találkozik, talán a 20. század egyik legnagyobb szerelmi története kezdődik el. Szülei akarata ellenére Laura...
15.35 €
Obtížně interpretovatelné krátké povídky Liliane Giraudon balancují mezi poezií a prózou (která neexistuje), provokací a matením, mezi intuitivní esejistikou a fantasmagorií. Tucet textů krouží kolem tématu těla jako znepokojivého a zároveň nevyhnutelně, až...
9.9 €
ONIX Description‘A beautifully written memoir by one of the most important and original artists working today . . . utterly gripping, enraging, entertaining – and important. I can''t recommend it highly enough’ Jennifer HiggieA sparkling memoir and portrait...
15.99 €
Tetování není jen ozdoba. Často je jako otevřená kniha, do které jsou zaznamenány osudové okamžiky lidského života. Lilianě je osmnáct, když se rozhodne začít samostatný, dospělý život. Proti vůli rodičů opustí rodný dům a odejde s Matějem, klukem, kterého...
12.4 €
Addison Holmes karnyújtásnyira van attól, hogy letegye vizsgáit, és végre hivatalosan is magánnyomozó lehessen barátnője cégénél. A volt történelemtanár az elméleti résztől nem is tart, de a fekvőtámaszoktól annál inkább. Pedig a testmozgást bőven van alkalma...
5.89 €