Franzstadti történetek - Varsányi Gyula

5.61 €

A Két Hullarablóban estefelé már fülledt a levegő. A szuterénban üzemelő sörcsarnok ablakait régóta nem lehet kinyitni, mert berozsdásodtak a kallantyúk, ami télen általában még hagyján, de ilyenkor nyár elején az sem menti meg a benn lévőket a légszomjtól, ha állandóan nyitva tartják a lépcső fölötti bejárati ajtót. Az egyetlen lestrapált ventilátor jóformán alig fúj be némi enyhet. Igazság szerint Mosoly Büfé Söröző van kiírva a megviselt portálra, de emberemlékezet óta mindenki Két Hullarablóként, esetleg Hullarablóként emlegeti az üzemegységet, hogy miért, az már a feledés homályába vész. Hullát talán csak a legéltesebb vendégek láthattak itt utoljára, amikor, a szóbeszéd szerint egy nem idevalósi ószeres megkéselte a felesége szeretőjét, és mire kijött a mentő, az illető már elvérzett. Ami pedig a rablókat illeti, olyanok nem járnak ide. Legföljebb néha-néha, de akkor is csak söröznek, mint más rendes ember, rákönyökölnek az asztalra és egymást zrikálják, közben irdatlan nagyokat röhögnek. Bár rablók híján is elég nagy hangzavar szokott lenni, sokszor egymás szavát sem értik az emberek, szól a magas polcra rakott tévé is, jóllehet a kutya sem figyel oda. Éppen e zsongás miatt, a söntéspulttal szemben ülő és élénk eszmecserét folytató honfitársak mögött, a terem mélyén egy nagyobb, népesebb társaságok számára szolgáló asztalnál szoktak gyülekezni - az említett hangfüggönnyel mintegy elválasztva - a "puccsisták". Így hívják őket, mióta egy kocsmai dolgozó megkérdezte, miféle társaságot tisztelhetnek az urakban, és egyikük, egy szakállas úriember csak annyit mondott: "mi vagyunk a puccsisták". Hogy ez mit is jelent, inkluzíve magáról a puccsról a kocsmai dolgozó nem érdeklődött tovább, mert voltaképpen megtudta, amit akart, ha puccsisták, hát puccsisták. Sört isznak, tehát nincs velük különösebb baj.

Podobné produkty

,,A legszebb bibliai történetek gyerekeknek" gazdagon illusztrált, közérthető, mégis igényes feldolgozása az Ó- és Újszövetség legfontosabb történeteinek. A kötet célja, hogy a gyerekek a saját korosztályukra szabott módon ismerkedjenek meg a Biblia híres elbeszéléseivel,...
14.08 €
Hollywood, 1940 ? Pat Hobby, a letûnt némafilmek egykor hangos sikereiben fürdõzõ, ünnepelt forgatókönyvírója mára kiégett, csalódott kísértetként bolyong...
2.79 €
1989-ben, az amerikai külügyminisztérium ifjú munkatársaként adta közre Francis Fukuyama A történelem vége? című, mindössze néhány oldalas tanulmányát, és ezzel egy csapásra világhírű lett. Cikkek ezreiben vitatkoztak vele, a világ minden valamirevaló történésze...
16.13 €
"Voltaire nem regényíró a szó megszokott értelmében, hanem a XVIII. század filozófusa - vagyis természetbúvár, történész, politikus, közgazdász, író...
3.08 €
Ádám Magda történész neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, hiszen idestova öt évtizede kutatja Közép-Európa két világháború közötti történetét. A témakörből 25 könyvet és kétszáznál is több tanulmányt publikált. Tudományos tevékenységének középpontjában...
15.38 €
Louis Vuitton, a Jura-hegységből származó molnárfiú a 19. század első felében, tizennégy évesen gyalogszerrel Párizsba indul, ahol csomagoló-ládakészítő inasnak áll. Tehetségének köszönhetően korának leggondosabb mesterlegényeként bejut a császárné lakosztályába,...
18.28 €
Vajon hova utazom? Vajon? Hova? Hollandia német megszállása alatt Anne Frank két évig bujkált egy raktár hátsó traktusában. Itt vezette naplóját, mely 1947-es kiadása óta a Biblia után a világ második legolvasottabb könyve. Az azonban kevésbé ismert, hogy Anne...
5.92 €
Bírod az ógörög mitológiát? Szuper sztorik vannak benne, igaz? És a trójai balhé, meg utána a rafkós Odüsszeusz kavargása a tengeren még a többinél is izgalmasabb. Tövig fogod rágni a körmöd, az tuti. Miért tört ki a trójai háború? Kik harcoltak egymással?...
12.11 €
Rómer ?Flóris, Ipolyai Arnold és Fraknói Vilmos A XIX. század második felének kiváló historikusai közé tartoztak, munkásságuk jelentős hatással volt a történeti...
2.79 €