Filantrum - Pascal Eric

2.79 €

Már sosem leszek ugyanaz a függőségeinek láncára vert férfi, mint aki korábban álságos szándékkal belépett a lila ködfátyolba öltözött hölgy sarki fénnyel átragyogott barlangjába. Még számtalan kérdésem lenne hozzá, de az egyre erősebb rengések, az ezerszínű lombok közé zuhanó sziklák és a nyomomban széthulló kőpagoda figyelmeztettek, hogy ideje indulnom. Az expedíció során egyszer már karcolás nélkül túléltem a mindent perzselő Zuhatagot, most mégis nagyot nyelve nézek szembe ismét a szivárványos csobogással. Vajon a sötét párájával nyomomban járó Pikkelyfarkas vörös szemei még mindig a vízesés túloldaláról lesnek rám? Vagy már továbbállhatott a vérszomjas vadászom? Akárhogy is, azonnal ki kell jutnom az összeomló hegység gyomrából, mert a beígért transzportom pillanatokon belül érkezik a radioaktív égszakadásba, hogy az értékes csomagommal végre kimentsen ebből a himalájai rémálomból. Az Apocalyptum-sorozat hatodik része a születést és a halált megtestesítő természetfeletti lények végtelen párharcán túl a függőségek leküzdéséről, a jótékonyság világformáló erejéről is szól. Útkeresése során angyalt és embert egyaránt utoléri a kötelességtudata, hisz fájdalommal és mágikus jelenségekkel teli kalandjaik ráébresztik őket, minden elszántságukra szükségük lesz, hogy a világok hatalmát kedvére használó szörnyeteg végül ne váljon a mindenség legyőzőjévé.

Podobné produkty

Örökké fog kínozni a bűntudat, amiért a fagyos lángjával perzselő démon évekkel ezelőtt elragadott téged.Bárcsak lett volna elég bátorságom, hogy megszólítsalak, amikor még utoljára mosolyogva jöttél velem szembe az árvaház folyosóján. Most minden másképp lenne?...
2.79 €
Kénsavas felhők közé, szinte lélegezhetetlen légkörbe érkeztem idegenként az angyali civilizációjukba, mégis köztük találtam meg azt, aki örökre magához...
2.79 €
Minden, amit tettem, értünk tettem. Gátlástalanul és megbánás nélkül a közös életünk reményének bármire kész szolgájaként. Vajon még ugyanaz vagyok belül, mint akit először magadhoz húztál a tóparti sétány fűzfa alatti padján? Megismersz még egyáltalán, ha...
1.13 €
Otthon. Világegyetemek magányos átutazójaként már nem tudom, mit is jelent számomra. Veled minden más volt. Nem érdekelt, hogy koktélt iszogattunk a rózsaszín hullámú öbölben, vagy épp egy meteorzápor elől futottunk az életünkért, mert tudtam, hogy sehol sem...
2.79 €
Ezernek érzem a huszonöt évet, amit a kémhálózatuknál lehúztam. Születésemtől fogva kisajátítottak maguknak, sosem hagytak nekem igazi választást. Már doppingol a harag, a képzés módszeresen ölte ki belőlem a jót az elhitetett szent cél érdekében. A célért,...
2.79 €
Peter Vajda patril k najúspešnejším a najbohatším podnikateľom v deväťdesiatych rokoch na Slovensku. Po páde komunizmu založil prvú investičnú spoločnosť na našom trhu, ktorá zakrátko patrila medzi lídrov a dosiahla závratný úspech v kupónovej privatizácii....
18.95 €
Boris Filan hovorí, že robí Pálenice, aby poslucháčom ponúkol kus pohody, predstavil sympatických odborníkov a podelil sa o informácie, ktoré za roky nazbieral. Používa k tomu všetky rozhlasové prostriedky, zaujímavé rozhovory, fejtóny, eseje, dokumenty a starostlivo...
13.99 €
Boris Filan hovorí, že robí Pálenice, aby poslucháčom ponúkol kus pohody, predstavil sympatických odborníkov a podelil sa o informácie, ktoré za roky nazbieral. Používa k tomu všetky rozhlasové prostriedky, zaujímavé rozhovory, fejtóny, eseje, dokumenty a starostlivo...
14.96 €
Nová publikácia Borisa Filana je knižnou esenciou autorovej rozhlasovej relácie Pálenica: zábavného programu pre každého, komu to páli. „Jedno viem istotne, že sme Páleníc vyrobili a odvysielali viac ako tisíc. A je jedno, či ich bolo tisíc sto alebo tisíc...
19 €