Externum - Pascal Eric

1.13 €

Minden, amit tettem, értünk tettem. Gátlástalanul és megbánás nélkül a közös életünk reményének bármire kész szolgájaként. Vajon még ugyanaz vagyok belül, mint akit először magadhoz húztál a tóparti sétány fűzfa alatti padján? Megismersz még egyáltalán, ha megtalállak? Egy ideje valami nem stimmel velem. Talán a vártnál jobban nyomot hagytak rajtam a túlvilági kiruccanások? Az elmémmel játszó és szemeimben tükröződő különös színkavalkád vízióján kívül rendszeresen ered el az orromból valami bordó cucc, aminek semmi köze a véremhez, és épp most is a Mély lávatengerében úszó sziklán sercen az olvadó bakancsaim között. Vállat vonva, arcomat törölve söpröm ismét szőnyeg alá a dolgot, még a szürke ismeretlenbe vezető, ősi kőkapu küszöbén is inkább újra és újra azokba a lopott percekbe kapaszkodok a fejemben, amiket az utolsó közös bevetésünk előtt szereztünk magunknak. Remélem, hogy a mindenre alkalmatlan Elemző ezúttal nem téved, és annak ellenére, amit a Kertből érkezett lánnyal az átjáróknál fényárban megjelenő, agancsos Vad nyugtalanító természetéről megtudtunk, végül képes leszek kihozni téged a szellemvilágból. Az Apocalyptum-sorozat ötödik kötete egy férfiról szól, aki kétségbeesett kutatásba kezd a világ rendjének felbomlásakor elragadott kedvese után, azonban a természeti határokat meghaladó utazásai során olyan földöntúli hatalommal kell szembenéznie, ami miatt megérti, döntései már nem csak szerelme megtalálásáról, hanem az emberiség megmentéséről is szólnak.

Podobné produkty

LED solárne nástenné svietidlo so snímačom a externým panelom LED/0,55W/3,7V IP44 SOLAR 1 EXT
16.9 €
Kniha Externá a operačná pamäť v umení je už druhou publikáciou Nadácie Novum, ktorá sa venuje aktuálnym vzťahom medzi umením, vedou a technikou. Prvou bola kniha Algoritmy obrazov a obrazy algoritmov, vydaná v spolupráci s Vysokou školou výtvarných umení a...
17.95 €
Harvia Vega je elegantná a ľahko použiteľná na obsluhu. Jej telo vyrobené z nehrdzavejúcej ocele dodá vašej saune moderný vzhľad. Vega sa dá ľahko namontovať na samostatnú montážnu dosku. Vďaka symetrickému dizajnu pece sa dá voľne umiestniť. Elektrické pripojenie...
889 €
Megafón s externým mikrofónom a USB 20W/8xC Q283
70.9 €
Evolveo - StrongVision kábel na pripojenie externého napájacieho zdroja CAM-PWRC
6.69 €
Batéria umývadlová senzorová s externým zmiešavačom Salto
249 €
Teplomer externý rúrkový 78021
4.19 €
Batéria umývadlová s externým zmiešavačom + regulácia teploty Salto
249 €
Teplomer externý 78001 analógový
4.99 €