A monotípia különleges technika, amely egyaránt hordozza a nyomtatott grafika, illetve a festészeti technika sajátosságait, és jól mutatja a kettő közötti szoros kapcsolatot. A monotípia technika egy kissé mostohagyermeke a képzőművészetnek, elsősorban iskolai...
A Göröngyös Úti Iskola éppen olyan, mint bármely másik iskola. Itt is mindig történik valami! Most például a 2/b-be érkezik egy új gyerek. Természetesen az egész osztály ég a kíváncsiságtól: vajon milyen lesz az új fiú? Csuda Gábor pedig már érkezése napján...
„Cseperke ?vagyok, és egy alagsorban élek az apukámmal. Az anyukám nemrég elköltözött, a nagymama azt mondta, hogy a másvilágra. Az anyukám lehet, hogy elment a másvilágra, de engem gyakran meglátogat. Volt már nálam éjjel is, amikor rosszat álmodtam és sírtam.”...
Schäffer Erzsébet ismét egy vallomásos kötettel lepi meg olvasóit. Kitár egy kaput, mely mögött egy drámai élethelyzetben lévő férfi és nő kapcsolatának olyan intim tartományaiba vezet, amelyekről nem szoktunk beszélni. Legalábbis így nem. A szerzőben többször...
"Elizabethnek gyermekkori lovaglásai villannak fel emlékezetében, s boldog száguldások, majd a végzetes reggel, amikor a baleset érte. Azóta nem ült lovon, azóta nem érezte a hajnalok csípős ízét, azóta nem fogta el az a könnyű, boldog mámor, amit a mozgás...
A könyvben a hagyományos, népszerű népviseleti elemek másként való fölhasználásából mutatunk kóstolót. Nem törekszünk tájjellegű teljességre, néhány kiválasztott kedvenc elemet variálunk. A matyó hímzésekből, a gyapjú szűrkabátokból, a fehérhímzésekből, a horgolt...
Schaffer Erzsébet a Nők Lapja kivételes hangú szerzője. Írásai - most, ebben a kötetben is - különös ötvözetei novellának, balladának, riportnak, vallomásnak, levélnek, naplónak.Példaképe, Lázár Ervin írta róla: "Istenáldotta tehetséggel egy sajátos, semmihez...
Zsúptető, vesszőseprű, szalmazsák, sétapálca, csutkababa... lehet, hogy a régmúlt tárgyainak tűnnek, de gondoljunk egy szép kenyereskosárra, egy borospalackra parafadugóval, a kandalló mellett álló fáskosárra, vagy egy csinos raffiatáskára, egy elegáns panamakalapra......