Esztergom oroszlánja - Robert Bonizs

9.27 €

Bónizs Róbert A kőfaragó és a Szent László íja című kötetek után az eddig általa feldolgozott korszak két legendás történelmi szereplője, Nagy Lajos király és Toldi Miklós életét mutatja be új sorozatában. Ezerháromszázötvenhárom. Toldi visszanyeri a király kegyét és barátságát. Lajos arra kéri, hogy lépjen Vásári Miklós esztergomi érsek szolgálatába. Toldi ezután az érsek oroszlános zászlaja alatt vonul hadba Litvániában, ahol továbbra is élen jár a harcokban, ám egyre inkább nyomasztja a véget nem érő öldöklés és lényének sötétebb oldala. Peleskei Urdung Julianna és a Venus Rend Toldi Györggyel összefogva igyekszik beteljesíteni a király és Toldi Miklós elveszejtésére szőtt tervét, és céljaik elérése érdekében a legkegyetlenebb eszközöktől sem riadnak vissza. Lajos király mindeközben kevés időt hagy Toldinak a pihenésre, a litván hadjárat után szinte azonnal Velence ellen indul. Miklós egyre inkább belefásul a harcba, ám a hadjárat befejezése után egy találkozás egy régi haragosával új értelmet ad életének… A szerző a nagy elődök (Arany János, Ilosvai Selymes Péter és Benedek Elek) irodalmi alkotásai mellett kiterjedt kutatásokkal alapozza meg sorozata hitelességét, átfogó betekintést nyújtva a korszak európai politikai és történelmi eseményeibe, így a korábbiaknál tágabb kontextusba helyezve szereplői történetét.

Podobné produkty

"Amikor Oscar péntek reggel felébredt, még sejtelme sem volt róla, hogy egy hatalmas vadállat hatolt be a házukba. A szülei hálószobájában az ágytakaró le volt simítva. Az ágyon pedig ült valami, amitől Oscarnak földbe gyökerezett a lába, és csak bámulta némán....
9.83 €
Ismered a legendát? Melyben megátkoztak egy fiatal nőt.Még ma is hallani szavát a folyók felett... Egyesek szerint a víz cseppjeiből jön, mások azt mondják, a széllel jár. Egy viszont biztos, ő egy démon, aki úrnővé lett. Mára azonban feledésbe merült, s élete...
15.49 €
Mi az, hogy firkafüzet? Ilyen nincs! Mégis itt tartod a kezedben. Azért készítettük, hogy te is játszhass! Rajzolj, firkálj, írj bármit és akkor ez a füzet nem csak Lacié és az oroszláné lesz, hanem a tiéd is!
4.22 €
Laci fél a sötétben. Amikor harapós kutyát lát, elszalad. Hogyan lehetne pilóta egy ilyen gyáva kisfiú? Egyedül az oroszlán segít Lacinak, hogy félelmét legyőzze. Marék Veronikának ez a képeskönyve a legkisebbekhez szól.
7.04 €
Ez a kötet a kitűnő írónő régi és új vidám történeteinek legjavát tartalmazza. Mit is mondhatnánk még Palotai Boris közismert és méltán népszerű...
2.79 €
Ismerd meg a klasszikus Disney-filmek történetét, és légy részese a varázslatnak! Megszületett a szavanna királyának trónörököse, Szimba, a Büszke Birtok lakói pedig ujjongva ünneplik az érkezését. Csak egyvalaki húzódik az árnyak közé, és nem üdvözli a kis...
16.9 €
Aquincum Kr. u. 178 Amikor Tibi, Klau és Zoli lemerészkedik a Vitéz János Gimnázium udvarában álló platánfán keresztül az időalagutakba, Marcus Aurelius idejébe, Pannonia provincia központjába, Aquincumba érkeznek. Ebben a korban keskeny a határ valóság és...
13.49 €
Az Oroszlánkórus a bátorság könyve. Történeteita ritmus élteti, az elbeszélések szereplői zenével győzik le a félelmet és a gyászt, megtanulnak erőt venni a szerelem és a sóvárgás fájdalmán. Minden mondatban ott lüktet a zene, szól a dzsessz, a latin ballada,...
13.8 €
Az Oroszlánkórus a bátorság könyve. Történeteit a ritmus élteti, az elbeszélések szereplői zenével győzik le a félelmet és a gyászt, megtanulnak erőt venni a szerelem és a sóvárgás fájdalmán. Minden mondatban ott lüktet a zene, szól a dzsessz, a latin ballada,...
19.72 €