Erzsébet és Margit - Andrew Morton

17.74 €

A korona című sorozat rajongói minden bizonnyal örömmel fogadják ezt a remek életrajzot a New York Times bestseller szerzőjétől, amely az örökös reflektorfényben élő II. Erzsébet királynő és húga, Margit történetét dolgozza fel. A nővérek mindig közel álltak egymáshoz, és jó barátok voltak. Azonban amikor a sors furcsa fintorának köszönhetően nagybátyjuk, VIII. Eduárd úgy döntött, hogy lemond a brit trónról, kettejük kapcsolata hirtelen megváltozott. Margitnak attól kezdve kötelessége volt teljesíteni Erzsébet kívánságait, és pukedliznie kellett a nővére előtt, akit addig csak Lilibetnek hívott. Erzsébet mindig sztoikus nyugalommal, derűsen fogadta húga különcségeit, de Margitnak küzdenie kellett azért, hogy megtalálja helyét és pozícióját a rendszerben. Az sem volt számára könnyű, hogy megfeleljen a környezete elvárásainak, és ez gyakran vezetett feszültségekhez. Ismert történet, hogy a királynőnek kellett közölnie Margittal az egyház és a kormány döntését, mely szerint nem támogatják házasodási szándékát az elvált Peter Townsend repülőezredessel. A kialakult helyzetben a hercegnő választás elé került: megtartja nemesi címeit és az ezekkel járó biztos egzisztenciáját, vagy mindezekről lemond a szerelméért. A könyv bemutatja, hogyan alakult a testvérek kapcsolata a zárt családi körben töltött idilli gyerekkorban, szüleiktől elválasztva a világháborús évek alatt, majd a király halála után, amikor Erzsébet követte apját a trónon. Andrew Morton legújabb életrajzi munkája betekintést nyújt a két alapvetően eltérő természetű testvér életébe: egyikük mindent a kötelességnek és a felelősségteljes viselkedésnek rendelt alá, a másik mindennek ellenszegült. A könyv egyedülálló részletességgel mutatja be, milyen hatással voltak a testvérek a monarchiára és a királyi családra, valamint azt is megtudhatjuk, hogyan tudtak alkalmazkodni a huszadik század társadalmi normáinak változásaihoz.

Podobné produkty

A ?korona című sorozat rajongói minden bizonnyal örömmel fogadják ezt a remek életrajzot a New York Times bestseller szerzőjétől, amely az örökös reflektorfényben élő II. Erzsébet királynő és húga, Margit történetét dolgozza fel. A nővérek mindig közel álltak...
9.55 €
"Az első magyar nők, akik nem voltak királyok feleségei, mégis széles körben ismertté váltak, szent királylányok voltak. Erzsébet hercegnő, II. András király lánya volt az első és talán máig a legismertebb magyar nő. A korabeli házastársi és vallási alázat...
6.52 €
„Cseperke ?vagyok, és egy alagsorban élek az apukámmal. Az anyukám nemrég elköltözött, a nagymama azt mondta, hogy a másvilágra. Az anyukám lehet, hogy elment a másvilágra, de engem gyakran meglátogat. Volt már nálam éjjel is, amikor rosszat álmodtam és sírtam.”...
11.88 €
Schäffer Erzsébet ismét egy vallomásos kötettel lepi meg olvasóit. Kitár egy kaput, mely mögött egy drámai élethelyzetben lévő férfi és nő kapcsolatának olyan intim tartományaiba vezet, amelyekről nem szoktunk beszélni. Legalábbis így nem. A szerzőben többször...
11.21 €
A 3D-s nyomtató főszereplői Éva és Péter, valamint a 3D-s nyomtató által „készített” másolat, Kreón. A férfi nyomozó, a nő kommunikációs tréner....
4.22 €
"Elizabethnek gyermekkori lovaglásai villannak fel emlékezetében, s boldog száguldások, majd a végzetes reggel, amikor a baleset érte. Azóta nem ült lovon, azóta nem érezte a hajnalok csípős ízét, azóta nem fogta el az a könnyű, boldog mámor, amit a mozgás...
8.93 €
A könyvben a hagyományos, népszerű népviseleti elemek másként való fölhasználásából mutatunk kóstolót. Nem törekszünk tájjellegű teljességre, néhány kiválasztott kedvenc elemet variálunk. A matyó hímzésekből, a gyapjú szűrkabátokból, a fehérhímzésekből, a horgolt...
12.89 €
„Ahogy a nap rásütött, ezüstös fényben fürdött a hómező. Messziről, távcsővel egy sarki rókát pillantottunk meg. Vadászott. Óvatosan lépdelt, egyszer csak megállt....
5.61 €
Mindenki eszik! Nincs még egy olyan tevékenység, mely ennyire kiterjedten érintene minden embert a Föld kerekén. A Biblia is rendkívül sokszínűen mutatja be a kor emberének étkezését, a mezőgazdálkodás elemeit, az élelmiszer-előállítás mozzanatait, a táplálkozási...
19.34 €