Endymion felemelkedése - Dan Simmons,András Huszár

21.07 €

Elérkezett a végső leszámolás napja. Az egyház meghirdeti mindent eldöntő, népirtással fenyegető keresztes hadjáratát, amely végérvényesen rabszolgasorba döntheti az emberiséget. A világ túlfelén közben felnő egy új messiás, aki a rejtélyes Idegenek szárnyai alatt szokatlan képességekre tesz szert. A messiás neve: Aenea. Aeneának azonban segítségre van szüksége ahhoz, hogy elterjessze megdöbbentő üzenetét tanítványai egyre népesebb táborában. Útra kel hát védelmezőjével, az egykori pásztorral és elítélt gyilkossal, Raul Endymionnal, hogy teljesítsenek egy utolsó, minden képzeletet felülmúló küldetést, és megfejtsék az egész világegyetem rejtett jelentését. Régi és új ellenségek veszik üldözőbe őket, miközben nyomukban jár a titokzatos Shrike is – szörnyeteg, angyal, gyilkológép –, aki végre leránthatja a leplet származásáról és rendeltetéséről. A Hyperionon pedig, ahol a világrengető kaland kezdetét vette, minden titokra fény derül: az apokaliptikus igazság feltárja az élet értelmét, és mindörökre meghatározza a galaxist lakó emberiség sorsát. Dan Simmons nagyszabású tetralógiájának váratlan fordulatokban bővelkedő, befejező kötete felejthetetlen pontot tesz az évszázadokon átívelő űropera végére. Az olvasó újraszerkesztett kiadásban tartja kezében a könyvet.

Podobné produkty

Elérkezett a végső leszámolás napja. Az egyház meghirdeti mindent eldöntő, népirtással fenyegető keresztes hadjáratát, amely végérvényesen rabszolgasorba döntheti az emberiséget. A világ túlfelén közben felnő egy új messiás, aki a rejtélyes Idegenek szárnyai...
15.44 €
Az ötszörös NBA- és kétszeres olimpiai bajnok Kobe Bryant NBA-pályafutását bárki jól ismerhette eddig is, "előtörténete" azonban mind ez idáig homályban maradt. Ezt ismerte fel Mike Sielski, aki a sztár elfeledett tinédzserkorát kíséri figyelemmel könyvében,...
10.98 €
1991-ben Harold Tunmore, az egykori ragyogó tehetségű orvos, aki később elvonult a világtól, és rejtélyes, megmagyarázhatatlan jelenségek kutatására szakosodott, végleg eltűnt. A testvére három évtizeddel később, egy szerencsés véletlennek köszönhetően talál...
9.8 €
Háborúk, szerelmek, cselszövések, életre szóló barátságok - aligha kell más egy lebilincselően izgalmas történethez. Az csak hab a tortán, hogy ezúttal mindez nem a zord északi hitvilágban vagy a távol-keleti mesékben gyökeredzik, hanem a magyar történelem...
19.72 €
Amikor elérkezik életének tizenhetedik nyári napfordulója, Brienna csak két dologra vágyik: elsajátítani a hivatását és pártfogót találni magának. Valenia déli királyságának híres iskolájában tanulva készen kellett volna állnia erre. Hiszen míg a többség az...
15.49 €
Briennának csak két vágya van: egy sikeres vizsga, hogy hivatott lehessen, és egy pártfogó. A valeniai híres Magnalia Házban, ahol felnőtt, elvben felkészítették erre az életre. Mert vannak, akiket ösztönös tehetséggel áldott meg a sors az öt hivatás – a művészet,...
12.67 €
„Ha úgy gondoltad, hogy a Varázsló Gyűrűje után már nincs miért élned, tévedtél. A Sárkányok felemelkedése Morgan Rice egy újabb zseniális sorozata, amely...
0.14 €
Pompás, közel kétszáz vadonatúj illusztrációt tartalmazó képeskönyv, amely az HBO Trónok harca című sagája előzménysorozatának középpontjában álló ikonikus családot, a Targaryen-házat mutatja be. A Targaryenek évszázadokon át ültek Westeros Vastrónján, miközben...
42.25 €
Egy régi ellenség visszatér. Az immár ezerháromszáz naprendszert magába foglaló emberi civilizáció új gyarmatbolygói a puszta fennmaradásért küzdenek. Minden...
9.27 €