Felemelkedés - Mike Sielski

10.98 €

Az ötszörös NBA- és kétszeres olimpiai bajnok Kobe Bryant NBA-pályafutását bárki jól ismerhette eddig is, "előtörténete" azonban mind ez idáig homályban maradt. Ezt ismerte fel Mike Sielski, aki a sztár elfeledett tinédzserkorát kíséri figyelemmel könyvében, és így új perspektívából nyújt betekintést az életébe. Megmutatja, honnan indult ez a pályafutás, mint ahogy azt is, hogy ha az ego ambícióval és tehetséggel párosul, abból kivételes fenomének születhetnek.Kobe legendája Philadelphia külvárosából, Lower Merionból ered. A helyi gimnázium csapatánál indult minden, itt formálódott Kobe személyisége. Onnantól látjuk őt, amikor még nem érte el semmilyen jelentősebb célját, de már biztos benne, hogy el fogja érni azokat. Gimnáziumával meg is nyerik az 1995-96-os pennsylvaniai állami bajnokságot, annak ellenére, hogy a csapat soraiban ő az egyetlen igazán kiemelkedő tudású játékos. A könyv addig követi nyomon a sorsát, míg meg nem valósul egyik nagy vágya: a Los Angeles Lakers tagja lesz.A Felemelkedés felbecsülhetetlen értékű forrásanyaga révén Mike Sielski óriási előnyre tett szert a 2020-ban helikopter-balesetben elhunyt dobóhátvéd más kutatóival szemben, hozzáférhetett ifjúkorában vele készült, de sohasem publikált, álmairól, céljairól tanúskodó interjúkhoz. Sőt maga a szerző is több mint száz interjút készített kötetének hősével kapcsolatban az igazán árnyalt kép megteremtése érdekében, gyakran a korai szemtanúk tapasztalataira alapozva, és olyan anekdotákat elmesélve, amiket eddig nem hallhattunk.A Felemelkedés sokkal több mint egy szimpla kosárlabdakönyv. Egy lenyűgöző ikon identitás- és fejlődéstörténete.Minden szuperhősnek szüksége van egy eredettörténetre - és most Kobe Bryant eredettörténete is megszületett."Ha valaki azt mondja, hogy valamire nem vagyok képes, akkor addig nem nyugszom, amíg meg nem csinálom, mégpedig a lehető legtudatosabb, leghihetetlenebb módon." (Kobe Bryant)

Podobné produkty

„Ha valaki azt mondja, hogy valamire nem vagyok képes, akkor addig nem nyugszom, amíg meg nem csinálom, mégpedig a lehető legtudatosabb, leghihetetlenebb módon.” (Kobe Bryant) Az ötszörös NBA- és kétszeres olimpiai bajnok Kobe Bryant NBA-pályafutását bárki...
16.9 €
1991-ben Harold Tunmore, az egykori ragyogó tehetségű orvos, aki később elvonult a világtól, és rejtélyes, megmagyarázhatatlan jelenségek kutatására szakosodott, végleg eltűnt. A testvére három évtizeddel később, egy szerencsés véletlennek köszönhetően talál...
9.8 €
Háborúk, szerelmek, cselszövések, életre szóló barátságok - aligha kell más egy lebilincselően izgalmas történethez. Az csak hab a tortán, hogy ezúttal mindez nem a zord északi hitvilágban vagy a távol-keleti mesékben gyökeredzik, hanem a magyar történelem...
19.72 €
Amikor elérkezik életének tizenhetedik nyári napfordulója, Brienna csak két dologra vágyik: elsajátítani a hivatását és pártfogót találni magának. Valenia déli királyságának híres iskolájában tanulva készen kellett volna állnia erre. Hiszen míg a többség az...
15.49 €
Briennának csak két vágya van: egy sikeres vizsga, hogy hivatott lehessen, és egy pártfogó. A valeniai híres Magnalia Házban, ahol felnőtt, elvben felkészítették erre az életre. Mert vannak, akiket ösztönös tehetséggel áldott meg a sors az öt hivatás – a művészet,...
12.67 €
„Ha úgy gondoltad, hogy a Varázsló Gyűrűje után már nincs miért élned, tévedtél. A Sárkányok felemelkedése Morgan Rice egy újabb zseniális sorozata, amely...
0.14 €
Pompás, közel kétszáz vadonatúj illusztrációt tartalmazó képeskönyv, amely az HBO Trónok harca című sagája előzménysorozatának középpontjában álló ikonikus családot, a Targaryen-házat mutatja be. A Targaryenek évszázadokon át ültek Westeros Vastrónján, miközben...
42.25 €
Egy régi ellenség visszatér. Az immár ezerháromszáz naprendszert magába foglaló emberi civilizáció új gyarmatbolygói a puszta fennmaradásért küzdenek. Minden...
9.27 €
Az Impérium helyzete soha nem volt még ennyire kilátástalan - egy ork támadó hold függ a Terra felett és orkok portyáznak az emberlakta űrben. A helyzet még rosszabbra fordul, amikor eldák törnek be a Birodalmi Palota szívébe, hogy az emberiséget kétfrontos...
11.9 €