Emlékezet - Donald E. Westlake,Andrea Kéri

14.03 €

Paul Edwin Cole elveszett ember. Ismeretlen város ismeretlen kórházában tér magához, körülötte csupa vadidegen, a fejében foszladozó emlékanyag. Tisztában van vele, mit tett: vándorszínészként elcsábított egy férjes asszonyt, a férj pedig rajtakapta őket, és ellátta a baját. Ám mindaz, ami a közelmúlt emlékein túlnyúlik, látszólag ködbe vész. Paul csak egyvalamit tud biztosra: mielőbb vissza kell jutnia a társulatához New Yorkba, ám a terv közelről sem kivitelezhető olyan könnyen, mint elsőre tűnik. Paul múltjának mozaikjai ugyanis percről-percre csúszkálnak, felbukkannak, majd elmerülnek az emlékezet tavában, így a férfinak hamar rá kell döbbennie, hogy sokkal többet veszített azon az estén, mint önnön méltóságát. Saját múltjának felkutatása mintegy személyes identitásának újbóli összeillesztése is, hiszen amíg ő is csupán keresi önmagát, addig elképzelhető, hogy a hatóságok is joggal figyelik minden egyes mozdulatát. A háromszoros Edgar-díjas Donald E. Westlake az amerikai bűnügyi irodalom hőskorának legendája, Emlékezet című posztumusz megjelent művében ugyanakkor egészen új oldaláról mutatkozik be. Paul Cole történetében elmosódik a határ a hard boiled és az identitásthriller eszköztára, a bűnügyi fikció és a szépirodalom között, és felmerül a kérdés, vajon emlékeink nélkül mit ér az életünk?

Podobné produkty

Paul Edwin Cole elveszett ember. Ismeretlen város ismeretlen kórházában tér magához, körülötte csupa vadidegen, a fejében foszladozó emlékanyag. Tisztában van vele, mit tett: vándorszínészként elcsábított egy férjes asszonyt, a férj pedig rajtakapta őket, és...
9.8 €
“Emlékezet, történelem: távolról sem egyjelentésű fogalmak, s rá kell ébrednünk, hogy minden szembeállítja őket. Az emlékezet maga az élet, melyet élő csoportok hordoznak…a történelem [ellenben] mindig problematikus és tökéletlen rekonstrukciója annak, ami...
2.82 €
Petőfi recepcióját, hagyományát, jelenlétét a halála után eltelt több mint másfél évszázadban és a jelenben áttekinteni szinte lehetetlen feladat; a róla szóló írott és verbális ismeretanyag, legyen annak műfaja tanulmány, anekdota, emlékezés, elemzés, mitikus...
14.03 €
Minél tovább él, annál veszélyesebbé válik... Atrine városa romokban hever. Ráadásul miután kiderült Relos Var terve, hogy kiszabadítsa a rettenetes istent, Vol Karotht,...
14.03 €
Két év és három hónap telt el azóta, hogy Ophélie akarata ellenére visszatért Animára. Kényszerű magányában gondolkodni volt ideje elég, és elmondhatatlanul szeretne végre utánajárni mindannak, amit Faruk Könyvéből kiolvasott és Istentől megtudott. Némi segítséggel...
7.01 €
„Anyám már akkor tudta, amikor behúztam magam után a kaput. A kutya nyüszítéséből hallotta, vagy a nehéz lépteimben és a cipőm egyenetlen kopogásában ismerte fel. Mindig tudta, gyerekkorom óta, előtte a nagyanyám is, és korábban a dédi. Anyám volt az utolsó...
5.89 €
Két év és három hónap telt el azóta, hogy Ophélie akarata ellenére visszatért Animára. Kényszerű magányában gondolkodni volt ideje elég, és elmondhatatlanul szeretne végre utánajárni mindannak, amit Faruk Könyvéből kiolvasott és Istentől megtudott. Némi segítséggel...
15.49 €
Déryné Széppataki Róza (1793-1872), a díva az elso magyar operaénekesno és a reformkor kulturális színterének egyik meghatározó szereploje. Neve erosen élt és él máig a hazai köztudatban. Alakját nemcsak filmek, irodalmi muvek, hanem az a herendi porcelánfigura...
2.79 €
Déryné Széppataki Róza (1793-1872), a díva az elso magyar operaénekesno és a reformkor kulturális színterének egyik meghatározó szereploje. Neve erosen élt és él máig a hazai köztudatban. Alakját nemcsak filmek, irodalmi muvek, hanem az a herendi porcelánfigura...
2.79 €