Teréz, vagy a test emlékezete - Molnár T. Eszter

5.89 €

„Anyám már akkor tudta, amikor behúztam magam után a kaput. A kutya nyüszítéséből hallotta, vagy a nehéz lépteimben és a cipőm egyenetlen kopogásában ismerte fel. Mindig tudta, gyerekkorom óta, előtte a nagyanyám is, és korábban a dédi. Anyám volt az utolsó az anyák sorában. Ölükbe eresztették a stoppolt zoknit, letették a hámozókést, úgy füleltek, félrehajtott fejjel, aztán aprót bólintottak, csak úgy, maguknak." Teréz az idősgondozóként dolgozó egyedülálló anya, a falusi idillben élő kisgyerekes orvosnő és az egyetemi város magányos patológusa. Ő az, aki elhagyta az országot, ahol mindent jól ismert, hogy idegenek között keresse a szabadság és a felejtés lehetőségét. Három nyelven gondolkodik és hallgatja el a gyerekkor emlékeit. Teréz története töredékes és mégis univerzális elbeszélése egy trauma utóéletének. Szerkesztette Péczely Dóra. A borító Martin Klimas fotójának felhasználásával készült.

Podobné produkty

“Emlékezet, történelem: távolról sem egyjelentésű fogalmak, s rá kell ébrednünk, hogy minden szembeállítja őket. Az emlékezet maga az élet, melyet élő csoportok hordoznak…a történelem [ellenben] mindig problematikus és tökéletlen rekonstrukciója annak, ami...
2.82 €
Petőfi recepcióját, hagyományát, jelenlétét a halála után eltelt több mint másfél évszázadban és a jelenben áttekinteni szinte lehetetlen feladat; a róla szóló írott és verbális ismeretanyag, legyen annak műfaja tanulmány, anekdota, emlékezés, elemzés, mitikus...
14.03 €
Minél tovább él, annál veszélyesebbé válik... Atrine városa romokban hever. Ráadásul miután kiderült Relos Var terve, hogy kiszabadítsa a rettenetes istent, Vol Karotht,...
14.03 €
Két év és három hónap telt el azóta, hogy Ophélie akarata ellenére visszatért Animára. Kényszerű magányában gondolkodni volt ideje elég, és elmondhatatlanul szeretne végre utánajárni mindannak, amit Faruk Könyvéből kiolvasott és Istentől megtudott. Némi segítséggel...
7.01 €

15.49 €
Déryné Széppataki Róza (1793-1872), a díva az elso magyar operaénekesno és a reformkor kulturális színterének egyik meghatározó szereploje. Neve erosen élt és él máig a hazai köztudatban. Alakját nemcsak filmek, irodalmi muvek, hanem az a herendi porcelánfigura...
2.79 €

2016. június 4-én lenne hetvenéves Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik alapítója. A három évvel ezelőtt elhunyt, sokszorosan kitüntetett prímás és népzenekutató...
4.48 €
Konstantinápolyt bármelyik pillanatban beveheti a török; a hatalom és hadsereg nélküli császár nem képes megvédeni az birodalmat. Négy kamasz a pogány isteneket próbálja segítségül hívni. Egyikük, Filarion élete a neoplatonikus filozófus, Pléthón életével szövődik...
5.61 €