Emberlélek - Karl König

10.38 €

A mai tudomány az ember gondolatait az agyban játszódó fizikai kölcsönhatásoknak, érzelmeit idegrendszeri és hormonális mechanizmusoknak látja. Pedig mit ér a lelki fájdalmakkal küzdő, vagy létezését megérteni próbáló ember azzal, ha testi folyamatait lemérik és táblázatokba foglalva az orra elé tolják? A pszichológia már segít a lelki folyamatok feltárásában és a lélek gyógyításában, de amíg a lélek megnyilvánulásait analitikus értelmezésekbe préseljük, megfosztjuk az embert minden csodától, szépségtől, a fájdalom és a szenvedés minden értelmétől. Volt idő, amikor még egyetlen ember sem vonta kétségbe a lélek létezését. E kor alkonyán született a szerző, aki épp úgy nyitott volt a múlt bölcsességére, mint a modern tudomány következetes racionalizmusára. Dr. Karl König orvoshoz illő tiszta gondolkodással, de emberhez méltó meleg szívvel szemléli a lelket, ami számára nem elvont fogalom, hanem valóságos létező. Arra hív minket, hogy tapasztalatainkon és megéléseinket keresztül mi magunk is felfedezzük lényünknek ezt a részét. Amikor erre törekedve értelmünkkel és szívünkkel behatolunk birodalmába, a lélek érzelmekkel áthatott képekben tárulkozik fel előttünk. A megértés és megélés által képessé válhatunk arra, hogy a maga összetettségében is egységként ismerjük fel a lelket, és fölé emelkedve tiszta szemmel tekintsünk saját magunkra.

Podobné produkty

OLVASS ?AZ EMBEREKBEN, FEJTSD MEG A TESTBESZÉDÜKET, ISMERD FEL, AMIKOR NEM ŐSZINTÉK HOZZÁD, ÉS LÉGY AZ EMBERI TERMÉSZET SZAKÉRTŐJE! Lehetséges úgy elemezni másokat, hogy nekik még megszólalniuk sem kell hozzá? Igen, lehetséges! Tanuld meg, hogyan válhatsz „gondolatolvasóvá”,...
12.37 €
Libik György (1919-1995), az elismert sportoló, mérnök és antifasiszta ellenálló nemcsak a sípályákon lett legendás, hanem a történelem sorsfordító pillanataiban mutatott bátor kiállása miatt is. E hiánypótló kötet átfogó képet nyújt Libik kevéssé ismert, kémregényekbe...
14.08 €
Konrad Lorenz bő ötven évvel ezelőtt írt esszéje sajnálatos módon ma is aktuális problémákat tárgyal. Az emberiség egyelőre a könyvben megnevezett ,,nyolc halálos bűn" egyikét sem tudta levetkőzni, sőt némelyikben még a korábbiaknál is mélyebbre merült. A civilizációnkat...
6.45 €
Mieke Kosters Hollandia egyik vezető testsúlycsökkentő programjának életre hívója. Több, mint 300.000 könyvét adták el és online tréningjeibe immár több, mint 25.000 résztvevő kapcsolódott be. Ez a könyv hét eddigi bestsellerének összegzése, a valaha ismert...
12.58 €
Az Óriás könyv az emberi testről egy látványos és szórakoztató ismeretterjesztő kötet, amely játékos formában vezeti be a gyerekeket a test működésének rejtelmeibe. A nagyméretű oldalak színes illusztrációi és közérthető magyarázatai révén a gyerekek könnyedén...
19.69 €
A híres etológus érdekes és tanulságos anekdotákkal színezett tanulmánya hasznos ismeretekkel szolgál a kutyatulajdonosok mellett mindazoknak, akiket érdekelnek az állati kommunikáció titkai. „Az a hétköznapi tény, hogy a kutyám jobban szeret engem, mint én...
4.36 €
Vajon miként zajlott az első találkozás az ember és a kutya őse között? Honnan ered a kutyák hűsége? Hogyan és mire neveljük kedvencünket? Tud-e hazudni egy eb? Kihez milyen kutya illik? Az állati viselkedés kutatásának úttörője, Konrad Lorenz Ember és kutya...
3.63 €
?Ezek a mesék nem mesék, ezek az elbeszélések nem elbeszélések és én nem vagyok író. (?) Az én apróságaim a változó napok muzsikálták ki belolem s nem tehetek róla, hogy nem szabályos mufajban csikland, lel és ráz az élet.? A Szabó Dezso szépírásai közé tartozó...
2.79 €
Szeretünk különleges teremtményként gondolni magunkra, de van-e bennünk valóban valami különleges, ami megkülönböztet bennünket a többi állattól? Az ember csupán egy aprócska ág egy négymilliárd éve fejlődő családfán, amely tele van kanyarokkal és csavarulatokkal,...
9.86 €