Oliver Sacksot neurológiai esetleírásaiért és az emberi viselkedés legváratlanabb és legkevésbé ismert megnyilvánulásai iránti szenvedélyes érdeklődése tette közkedveltté. Utolsó esszékötete személyesebb hangvételű elmélkedés arról a megszámlálhatatlan dologról, ami élete során érdekelte: a páfrányok, az úszás és a tintahalak iránti szenvedélyétől a skizofréniával, a demenciával és az Alzheimer-kórral foglalkozó utolsó esettanulmányokig. Az Első szerelmek és utolsó történeteket nemcsak a Sacksra jellemző beleérzés és tudományos alaposság jellemzi, hanem megdöbbentő bepillantást nyújt egy olyan ember gondolataiba, akit egész életében lenyűgözött az őt körülvevő világ, és aki maga is folyamatosan lenyűgözi olvasóit. „Az orvostudomány koszorús költője." The New York Times „Az érdeklődés, a szenvedély és a hála érzése láthatóan egy pillanatra sem apadt el Sacks életében; minden írását ezek hatják át és ragyogják be. Életművét azonban leginkább az új elképzelésekre és tapasztalatokra való nyitottsága, és a változásnak a legemberibb biológiai folyamatként való felfogása forrasztja egységbe." Nicole Krauss, The New York Times Book Review „A korábban kiadatlan esszéket csokorba gyűjtő kötetben a nemrégiben elhunyt népszerű szerző és neurológus az életpályájáról, a fiatalságáról, az elmegyógyászat szakterületéről és sok egyébről elmélkedik... A szelíd, töprengő Sacks a nehezebb témáknál komoly hangot üt meg, de bőven akadnak könnyedebb pillanatok is... [Ez] az utolsó gyűjtemény valóságos csemege a gyógyíthatatlan kíváncsiságban szenvedők számára." Publisher's Weekly