Szerecsenségem története - György Ferdinandy

11.29 €

Valóság és fikció találkozása: a világháború, a forradalom és az emigráció, majd a hazatérés kétségbeesett kísérletei. Az életmű reprezentáns toposzai ezek, melyek most mind helyet kaptak Ferdinandy György talán legismertebb és legelismertebb kötete, a Szerecsenségem története hat elbeszélésében. A nyugati magyar irodalom egyik utolsó mohikánja, aki az 1956-os forradalom bukását követően hagyta el szülőhazáját, ebben az első, ténylegesen Magyarországon kiadott és harminchárom év után most újra megjelentetett kötetében a második világháború alatti gyermekévek, az ólomnehéz diktatúra, az októberi forradalom, majd a francia és szigetvilági emigráció, a sikertelen első házasság, illetve az egy életre lebénult édesapa történetét rajzolja meg. Lapjain ugyanakkor a hétköznapi, a sikertelen, a hazavesztett, az otthontalan, a cselekvésképtelen emigráns elevenedik meg – minden esendőségével, fájdalmával és gyarlóságával együtt. A Ferdinandy-univerzum szervezőelemmé tett motívuma az idegenségben és magányban bemutatott önszáműzött élet. Marno János költő kritikájából vett szavakkal élve ennek „lírai filmmontázsát” követhetjük figyelemmel. Többnyire megrázó, helyenként tragikomikus és ironikus, de üdítően olvasmányos és fontos munka. És benne mindaz, amit Ferdinandy György egy életen keresztül ír: önmaga.

Podobné produkty

Ferdinand Ossendowski (1876–1945) lengyel író, újságíró, világjáró, felfedező és egyetemi tanár volt. Szentpé­terváron járt egyetemre, ahol orosz szakon...
2.79 €
"1956 őszén, a vérbefojtott forradalom után, közel kétszázezer menekült hagyta el az országot. Közöttük húszezer diák. Az ő sorsukat követik nyomon ezek az első személyben megírt történetek. A menekülttáborokban, az első idők keserves próbálkozásai után, a...
8.93 €
Je neděle 28. 6. 1914. Zmatený řidič Leopold Lojka zastavuje vůz s Františkem Ferdinandem a jeho ženou. Zařazuje zpátečku a tím dává příležitost Gavrilu Principovi k útoku...Sarajevský atentát je i po sto letech obrovsky živé téma.
5.96 €
Edice Svár, kterou vede Tereza Matějčková, představuje filozofii, která není sevřena akademickým žánrem. První svazek, divadelní hra Bůh, může být čten jako filozofický dialog. Název edice odkazuje k přesvědčení zaznívajícímu v představené hře: „Místo vynuceného...
16.45 €
Ferdinand von Schirach (1964), vyštudovaný právnik, je nemecky? autor bestsellerov a patri? k najprodukti?vnejs?i?m autorom prevaz?ne krimina?lnych z?a?nrov v ro?znych me?dia?ch. Jeho texty nastol?uju? pra?vne dilemy, ktore? sa sta?vaju? dilemami eticky?mi....
14 €
Systém, v němž žijeme, rozhodně není pevný jako skála. Naopak. Stačí několik zdánlivě nepatrných událostí, které mohou uvést do pohybu běh věcí tak, že ze dne na den nastane situace, jež je pro většinu lidí nepředstavitelná. Výčet potenciálních krizových možností...
15.51 €
Valentove krajiny nie sú komplikované a rafinované, nehrozí vám, že sa v nich stratíte, zablúdite. Ale ponoriť sa do nich možno veľmi hlboko. Sú tichým vyzvaním na cestu ak sa po nej vydáte, v tom tichu začujete hlas svojho srdca alebo aj celého vesmíru. Tie...
22.9 €
Životopisná kniha o najznámejšej postave našich novodobých dejín a predsa trochu inak. Vychádza pri stom výročí vzniku ČSR a tragického skonu M. R. Štefánika. Ambíciou publikácie je podať obraz Štefánika čo najobjektívnejšie, ale najmä ako osvieteného a mimoriadneho...
13.99 €