Éjszaka a vöröslámpás negyedben - G. Juhász Judit

8.42 €

„Fullasztó meleg nyári este borult a Negyedre. Bizonyos utcasarkokon, kapualjakban megjelentek a magukat áruló lányok, köztük is egy igen fiatal, szép teremtés. Első munkájára várt, háta mögött a sötétben egy férfi húzódott meg, cigarettázott, vigyázva, nehogy a friss hús meglépjen. Aztán megjelent a fekete kocsi. Ahogy ígérték, az ügyfél pontos volt. Megállt, kinyitotta az ajtót, mire a lány beült az anyósülésre, aztán elhajtottak. – Hová megyünk? – kérdezte a lány, mikor elhagyták a Negyedet. Azt hitte, pár sarokkal arrébb megállnak, megtörténik az aktus, aztán viszik is vissza, majd jön a következő fuvar.– Csak egy nyugodtabb helyet keresünk – válaszolt a sötét hajú, sötét, rövidre nyírt körszakállat viselő, fekete pólós férfi a vezető ülésben, miközben gyorsított. Gyakran nézett bele a visszapillantó tükörbe. Jó fél óra autózás után egy sötét parkolóban megálltak. A férfi kicsatolta mindkettejük biztonsági övét, majd a lány fölé hajolt, mintha meg akarná csókolni. A lány nem vette észre a férfi erős kezében villanó injekciós fecskendőt. Érezte a vállán a szúrást, szemei elkerekedtek, szólni már nem volt ideje, teste megadta magát, ájultan hanyatlott hátra. A férfi kiszállt a kocsiból, felnyitotta a csomagtartót. Kiemelte a vékony testet az anyósülésről és a csomagtartóba fektette, majd rácsapta az ajtót.”Minden itt kezdődött: Évinek és Gergőnek is. Ez a momentum köti össze a harmincas éveiben járó nő életét a tíz évvel idősebb orvoséval, egy férfival, aki öt nő sorsáért felel. Rablás, nemi erőszak, drog, baleset és betegség; ezek átélése, feldolgozása is kijut az olvasónak egy olyan szerzőtől, akinek nem csak írói munkásságát - ezzel együtt szereplői jellemét - hanem mindennapjait is áthatja a céltudatosság és az összeszedettség, a pontosság és a precizitás.Évi és Gergő története sok kérdést boncolgat, amellyel akár a mai tizenévesek, akár szüleik találkozhatnak:- Milyen kiszolgáltatott helyzetek, veszélyek leselkednek a világba kilépő fiatal nőkre/lányokra?- Hogyan lehet feldolgozni a múlt eltemetett és felnőtt korban feltörő traumáit?- Mi a különbség rajongás és káros érzelmi függés között?Az Éjszaka a vöröslámpás negyedben c. regény pszichológiai thriller, amely minden egyes oldalon fenntartja az olvasó figyelmét.

Podobné produkty

A foglalkoztatófüzetek évfolyamonkénti tagolásban nyújtanak segítséget a gyerekeknek a gyakorlásban. A Tanoda lapjain a Jobb leszek-sorozat feladatait találják új köntösben, elsőtől negyedikig 2-2 füzetben mélyíthetik el a magyarórán vagy a matekórán tanultakat.
3.63 €
"A korszak - amelynek katonai történetét vázolni óhajtjuk - a nemzet életének hanyatló korszaka volt. Évszázadok óta hanyatlóban volt a nemzet biológiai életereje és már megközelítette a nemzethalál határát. Hanyatlóban volt a magyar nép asszimiláló képessége,...
38.08 €
A Négy Majom Gyilkos több mint öt éve tartja rettegésben Chicago lakóit. Az áldozatai rendre fiatal lányok, módszerei és "védjegye" különösen kegyetlen. A rendőrség még ennyi év elteltével is csupán a sötétben tapogatózik, míg egy nap halálos gázolással történő...
18.25 €
A Négy Majom Gyilkos több mint öt éve tartja rettegésben Chicago lakóit. Az áldozatai rendre fiatal lányok, módszerei és "védjegye" különösen kegyetlen. A rendőrség még ennyi év elteltével is csupán a sötétben tapogatózik, míg egy nap halálos gázolással történő...
16.85 €
A sikeres pszichiáter, bűnügyi profilalkotó, mintafeleség és kétgyermekes családanya, Nathalie Svensson úgy dönt, kilép a házasságából, elválik, és élni kezdi a saját életét. Szórakozni jár, futó kalandokba bonyolódik, és végre ismét szabadnak érzi magát. Az...
14.08 €
A sikeres pszichiáter, bűnügyi profilalkotó, mintafeleség és kétgyermekes családanya, Nathalie Svensson úgy dönt, kilép a házasságából, elválik, és élni kezdi a saját életét. Szórakozni jár, futó kalandokba bonyolódik, és végre ismét szabadnak érzi magát. Az...
10.56 €
"Van egy város, ismeritek, amellett egy erdő, az erdő mellett iskola. Igen, igen, jól tudjátok! Ebben az erdőben lakik Vagánybagoly! És ebbe az iskolába járnak a híres-nevezetes negyedik Á-sok, akik tavaly persze még csak harmadikosok voltak." Az előző részben...
13.21 €
Wertner Mór (Ispáca, 1849. július 26. - Párkány, 1921. június 8.) magyar történész, genealógus, orvos. A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaságnak és több külföldi genealógiai társulatnak volt választmányi tagja. IV. Béla király történetét a korszak okiratai...
10.99 €
A hadseregek működése és a hadviselés módszertana mindig is magán viselte az adott kor társadalmának lenyomatát. Éppen ezért fontos elgondolkodnunk rajta, hogy a hidegháború vége óta napjainkig eltelt évtizedekben miként alakult át a hadviselés, és milyen jelenségekre...
9.76 €