Negyedik generációs hadviselés - Somkuti Bálint

9.76 €

A hadseregek működése és a hadviselés módszertana mindig is magán viselte az adott kor társadalmának lenyomatát. Éppen ezért fontos elgondolkodnunk rajta, hogy a hidegháború vége óta napjainkig eltelt évtizedekben miként alakult át a hadviselés, és milyen jelenségekre lehetünk figyelmesek a közelmúltban, illetve a szemünk előtt jelenleg zajló konfliktusok kapcsán. Ha végigtekintünk e változásokon, azt láthatjuk, hogy egyre inkább az olyan hadviselési módok jutnak vezető szerephez, amelyek nem csupán a hagyományos katonai módszerekkel élnek, hanem a társadalom egészére hatással kívánnak lenni. Az új paradigmával kapcsolatban viszont egyelőre még zavaró fogalmi káosz uralkodik. Sokan „hibrid hadviselésről” beszélnek, holott ennek tényleges létezésére nincsen igazi bizonyíték. Ezzel szemben a negyedik generációs hadviselés megjelenését több tapasztalat is igazolja: ez az új módszer maga a korábbi korlátokat elvető nagystratégia, a modern érdekérvényesítésnek a globalizáció hatására átalakult, nemzetközi és belföldi szereplők által használt eszköztára. Egyaránt magába olvaszt civil és katonai módszereket, olcsó, hatékony és könnyen letagadható, így ez a megoldás mindinkább előtérbe kerül a költséges és hosszan elhúzódó hagyományos konfliktusokhoz képest, miközben nem biztos, hogy a Nyugat tradicionális katonai eszközei a jövőben működnek majd vele szemben. A szerző könyvében áttekinti ezen új módszertan elméleti hátterét, és esettanulmányokon keresztül felvázolja az aktuális trendeket, illetve a jövőben várható további változások körvonalait is, hogy minden érdeklődő számára világossá tegye, miként alakul át a hadtudomány napjainkban.

Podobné produkty

Minden a kultúrában veszi kezdetét, rajta keresztül történik és oda is tér vissza. Aki a kultúra hegemóniáját felismeri és benne ki tudja alakítani a maga hegemóniáját,...
5.92 €
Ez a könyv leginkább azoknak az érdeklődőknek szól, akik világosabb képet szeretnének kapni napjaink és a jövő egyik legperspektivikusabb biztonsági és védelempolitikai kihívásáról, a kiberhadviselésről.A történelemben ősidők óta zajlanak háborúk, megvívásuk...
0.01 €
"Öt éve nem láttam a csajt, de most visszatért, hogy megkeserítse az életemet." "Öt éve nem láttam a seggfejet, de most tőle függ a biztonságom." Besztercy Bálint maga mögött hagyta megalázásoktól terhes múltját, de úgy látszik az nem ereszti. Amikor bokszedzőként...
15.49 €
1943-ban, a Sztálingrádnál elszenvedett katasztrofális vereség után a Wehrmach páncéloshadseregei elvesztették a kezdeményezést a keleti fronton; a háború menetében fordulat állt be. Az összfegyvernemi harcászat, mely révén a németek 1941-ben és 1942-ben elsöpörték...
19.32 €
A második világháború észak-afrikai hadszínterének hallatán a legtöbb érdeklődő ma is egyből Rommel tábornagyra és a német "Afrika" hadtestre gondol. Ez azonban csak részben jogos. Ugyanis a Földközi-tenger déli partja mentén már Rommel érkezése előtt és a...
19.69 €
Three generations of the Porsche family have defined automobile history, in particular the saga of the sports car. This tale spans 110 years from the Lohner electric car, the first hybrid vehicle, to the latest from Porsche, the new Panamera touring car—exciting...
35 €
A groundbreaking, "lavishly informative" (The New York Times) portrait of the six generations that currently live in the United States and how they connect, conflict, and compete with one another-from the acclaimed author of Generation Me and iGen. Upending...
14.95 €
The bestselling debut novel from YouTube sensation Oli White. Things haven't been easy for Jack recently - life as a teenager has its ups and downs. But when he meets a new group of friends, who are every bit as geek as they are chic, his luck seems to be changing....
16.5 €
After one of the most exciting and closely-fought F1 Championships in years, Lando Norris stands top of the podium as World Champion, leading a new generation of young, exciting and fast British drivers gracing the grid. With George Russell joining Norris at...
31.5 €