Egy régi udvarház utolsó gazdája - Pál Gyulai

1.07 €

Gyulai Pál 1857-es kisregénye a magyar realista epika egyik első nagy teljesítménye. Haladás és nemzet ügye 1849 után szembekerült egymással. Idegen polgárság foglalta el a gazdasági kulcspozíciókat, miközben a nemzeti függetlenség és az alkotmányos államrendszer hívének tekinthető, számában megfogyatkozott köznemesség jobb híján tétlenségbe, úgynevezett passzív ellenállásba húzódott vissza, s az idegen elnyomás megszűnését a nagypolitikai erőviszonyok kedvező alakulásától várta. A köznemesség kitartását a régi értékek mellett és otthontalanság-érzetét saját portáján nagy beleéléssel és együttérzéssel, de e magatartás anakronizmusát sem hallgatva el mutatta be Gyulai Pál kitűnő kisregénye.

Podobné produkty

Az Értsd a kutyád! egy modern gazdiknak szóló kézikönyv, amely segít jobban megérteni négylábú társaink viselkedését, kommunikációját és fejlodését. Egy biológus és egy kutyakiképzo közös munkája, amely tudományos alapokon nyugvó, mégis olvasmányos formában...
14.06 €
Anne Glenconner gyerekkora óta közel áll a királyi családhoz. Leicester ötödik grófjának elsőszülött gyermeke volt, de „nagy csalódás”-t okozott a családnak,...
7.01 €
Vadrózsák címmel 1863-ban jelent meg Kriza János és munkatársainak székely népköltési gyűjteménye. Népdalok és balladák, gyermekjátékok, mondókák, találós kérdések, szólások és közmondások, táncszók, valamint háromszéki és udvarhelyszéki népmesék olvashatók...
9.65 €
***Izgalom és romantika Szulejmán udvarában*** Milyen rejtélyes okból kerül egy bátor magyar lány a szultán háremébe? Mi lehet a kapcsolat a szultán, a királyné,...
5.61 €
Nápolyi Johanna tinédzserkorú udvarhölgye, Chiara, nemcsak a tolvajlásban, a méregkeverésben és az intrikákban vetélkedhet a korszak legelvetemültebb gonosztevőivel. Irigyelt nyelvtudásával, éles eszével és magyar tanítójától eredő műveltségével Chiara arra...
10.61 €
Az itt szereplő aktivisták életének és munkájának egytől egyig az elhivatottság, a teherbírás, az önkritika, az együttérzés, a szolidaritás és egy jobb világba vetett hit az alapjai. Mindannyian tudatos érdekvédők: tudják, hogy miért küzdenek, és azt is, hogy...
4.79 €
Mi az a részvételi akciókutatás? Miben tér el a hagyományos egyetemi kutatásoktól? Lehetséges-e lebontani a kutató és kutatott közötti hierarchiát, és ha igen, mennyire és hogyan? Hogyan függ össze a kutatás és az aktivizmus? Mit jelent a gyakorlatban, hogy...
5.63 €
„Minden szó, minden mondat Kelly Rimmer tehetségéről árulkodik: gyönyörűen és részletgazdagon meséli el ezt az érzelmes, megrázó történetet, mely az utolsó oldalig fogva tartja az olvasót…" – Julia KellyA válása után Fiona új életet akar kezdeni: visszatér...
10.98 €
Amikor Abigail Foster megérkezik új lakóhelyére, az elegáns Pembrooke Parkba, azonnal feltűnik neki, hogy az előző lakók meglehetősen sietve távozhattak. De vajon van-e mindehhez köze a pletykáknak, hogy egy kincsekkel teli titkos szoba található a kastélyban?
7.88 €