Anya kiáll és beszél - Dósa Mariann (szerk.),Udvarhelyi Éva Tessza (szerk.)

4.79 €

Az itt szereplő aktivisták életének és munkájának egytől egyig az elhivatottság, a teherbírás, az önkritika, az együttérzés, a szolidaritás és egy jobb világba vetett hit az alapjai. Mindannyian tudatos érdekvédők: tudják, hogy miért küzdenek, és azt is, hogy ezt hogyan szeretnék elérni. A legtöbben másokkal együtt, közösségben dolgoznak, mert anyaként nagyon jól ismerik az odafigyelés, az együttműködés és a türelem szükségességét és erejét.Azt reméljük, hogy a kötet inspiráció lehet azoknak a nőknek és partnereiknek, akik egyszerre nevelnek gyerekeket és végeznek közéleti munkát, illetve hasznos fogódzó lehet azok számára, akiket foglalkoztat a gyerekvállalás gondolata, de tartanak az anyaság elszigetelő hatásától.A könyv reményeink szerint azok számára is példákat mutat, akik maguk kiváltságos helyzetben vannak és szeretnék jobban megérteni a közéleti szerepvállalásban akadályozott társaikat, hogy ezáltal empatikusabban, szolidaritással, partneri alapon tudjanak viszonyulni hozzájuk és velük együtt küzdhessenek egy igazságos társadalomért. Interjúalanyok:Badzsó Istvánné AngélaBaranyi KrisztinaBende Anna és Kovács VeraBolba MártaCsordás AnettDánielné Tóth BeátaDömösi EmeseFazakas PálmaHoffmann KrisztaHorváth-Kertész NoémiKeszler VikiLaborczi DóraPeksa KamaSeres BarbaraSzilvásy ZsuzsannaVárnai Anna Fotók: Csoszó GabriellaBorítókép: Krasznahorkai EmmaAz interjúkat készítette: Gimes Dóra, Csengei Andrea, Dósa Mariann és Udvarhelyi Tessza

Podobné produkty

Mi az a részvételi akciókutatás? Miben tér el a hagyományos egyetemi kutatásoktól? Lehetséges-e lebontani a kutató és kutatott közötti hierarchiát, és ha igen, mennyire és hogyan? Hogyan függ össze a kutatás és az aktivizmus? Mit jelent a gyakorlatban, hogy...
5.63 €
Vadrózsák címmel 1863-ban jelent meg Kriza János és munkatársainak székely népköltési gyűjteménye. Népdalok és balladák, gyermekjátékok, mondókák, találós kérdések, szólások és közmondások, táncszók, valamint háromszéki és udvarhelyszéki népmesék olvashatók...
9.65 €
Az Értsd a kutyád! egy modern gazdiknak szóló kézikönyv, amely segít jobban megérteni négylábú társaink viselkedését, kommunikációját és fejlodését. Egy biológus és egy kutyakiképzo közös munkája, amely tudományos alapokon nyugvó, mégis olvasmányos formában...
14.06 €
***Izgalom és romantika Szulejmán udvarában*** Milyen rejtélyes okból kerül egy bátor magyar lány a szultán háremébe? Mi lehet a kapcsolat a szultán, a királyné,...
5.61 €
Anne Glenconner gyerekkora óta közel áll a királyi családhoz. Leicester ötödik grófjának elsőszülött gyermeke volt, de „nagy csalódás”-t okozott a családnak,...
7.01 €
Nápolyi Johanna tinédzserkorú udvarhölgye, Chiara, nemcsak a tolvajlásban, a méregkeverésben és az intrikákban vetélkedhet a korszak legelvetemültebb gonosztevőivel. Irigyelt nyelvtudásával, éles eszével és magyar tanítójától eredő műveltségével Chiara arra...
10.61 €
„Minden szó, minden mondat Kelly Rimmer tehetségéről árulkodik: gyönyörűen és részletgazdagon meséli el ezt az érzelmes, megrázó történetet, mely az utolsó oldalig fogva tartja az olvasót…" – Julia KellyA válása után Fiona új életet akar kezdeni: visszatér...
10.98 €
Amikor Abigail Foster megérkezik új lakóhelyére, az elegáns Pembrooke Parkba, azonnal feltűnik neki, hogy az előző lakók meglehetősen sietve távozhattak. De vajon van-e mindehhez köze a pletykáknak, hogy egy kincsekkel teli titkos szoba található a kastélyban?
7.88 €
Gyulai Pál 1857-es kisregénye a magyar realista epika egyik első nagy teljesítménye. Haladás és nemzet ügye 1849 után szembekerült egymással. Idegen polgárság foglalta el a gazdasági...
1.07 €