,,Három hete lehetett otthon, mikor egy éjjel megint anya elfojtott zokogása keltette. A nappaliban ült, a tenyerét a szájára szorította, előre-hátra ringatta magát a kanapén. A hálószoba ajtaja csukva volt, Zsófika szobája is. Gina odarohant anyához, és átölelte. - Anya, mi a baj, mi történt, anya, mondd meg, mi van! - könyörgött. Anya csak sírt és rázta a fejét, nem is sírt, inkább nyüszített, mint egy megvert kutya. Gina legszívesebben elrohant volna, annyira ijesztő volt, de csak ölelte anyát, szorította magához: - Ne sírj, anya, segítek, mit csináljak, mondd, mit csináljak! Anya hangja vinnyogóvá vált. - Menj be hozzá. Azt akarja, hogy menj be hozzá! Gina hallgatott. Nem értett egy szót sem. Anya tovább himbálta magát ültében, homlokát a tenyerébe szorította. - Velem nem akar. Veled akarja. Amióta hazajöttél. Mondtam neki, hogy nem engedem. És megpróbáltam mindent. De nem megy tovább. Azt mondta, kidob. Engem is, Zsófikát is. De hát hová mehetnék? Egy ilyen kisgyerekkel!" Vajon mi marad egy tizennégy éves kislány életéből, miután nevelőapja megerőszakolja és az anya védelme helyett annak cinkosságával szembesül? Hogyan bírható ki a fájdalom, és élhető túl az árulás? Kiss Judit Ágnes kendőzetlenül és hideg pontossággal tárja fel a Ginát ért valamennyi megsebzést: a nevelőapa agresszivitását, a test riadt elidegenedését és félelmét, a házastársi és spirituális bántalmazás valamennyi árnyalatát. A szerző úgy vezet végig a pokol bugyrain, hogy közben szorosan fogja a kezünket, és a fojtott levegőjű sorok egy pillanatra sem eresztenek. A szerző számos gyerekkönyv írójaként már bizonyított, ez a regénye pedig sűríti mindazt a mély belátást, amit a gyereklélekről megtapasztalt: bármit (majdnem bármit) ki lehet bírni, ha van egyetlen ember, aki hisz nekünk, aki megtart, amikor zuhanunk, és akibe kapaszkodva képessé válhatunk a szembenézésre.