Egy ?ég alatt - Dezső Kosztolányi

1.97 €

Nemcsak ?hazai és külföldi nagy elődeitől tanult szívesen, hanem idősebb kortársaitól is, de a vele egykorúaktól, sőt a nála fiatalabbakról is: az esztéta kíváncsisága és az alkotó művész örök tanulni vágyása késztette arra, hogy magyar kortársainak, pályatársainak minden művét ismerje, olvassa. Ifjúkorában Kiss József tisztelői közé tartozott: „drága magyar szavainknak esztergályosát és gyémántköszörűsét" látta benne; Rippl-Rónai Józsefről ezt írja: „Szívem mélyén állandóan érzem, hogy költő, hogy varázsos, szeszélyes, boszorkányos, olyan, amilyen kevés él ma a föld hátán"; Krúdyról pedig ezt: „Az élet gazdagsága az övé, az a kincs, hogy mindent másképpen lát, mint a többiek"; Móricz Zsigmondban azt csodálja, hogy „úgy dolgozik, mint a természet, biztosan, bátran"; Bartók Bélában azt, hogy „testi mivoltában is arányos, felhúrozott, zengő"; a „robbantó és folytató" Babits Mihályban azt, hogy „vére lüktetése törvény a szóknak". Páratlan leleménnyel talál rá a vizsgált életmű vagy egy-egy alkotás lényeges mozzanataira, s a művészet bonyolult, rejtőző titkairól, de magáról a művészetről is mindig érzékletesen ír, olyan kristályos szerkezetben, olyan nyelvi-stilisztikai eleganciával, hogy a művészről és a műről alkotott véleménye egyértelműen, világosan fejeződik ki.

Podobné produkty

Kosztolányi ?Dezső szinte minden műfajban – a drámát kivéve – kimagaslót alkotott. Fölényes írástudása, ragyogó stílusa mint prózaírót is az élvonalba emelte, európai léptékű lírája mellett, ezért is nehéz eldönteni, hogy költői vagy az epikus művészete jelentősebb-e...
1.41 €
Vannak versolvasó emberek, akik a magyar költészet gazdag egészéből Kosztolányi Dezsőt szeretik legjobban; még olyan is akad, aki azt állítja, hogy ő a legnagyobb magyar költő. Vannak azután mások, akik azt mondják, hogy Kosztolányi költészete csupán egy szín...
1.55 €
A kötetben Kosztolányi Dezso tizenkét karácsonyi témájú írását gyujöttük össze: G. M. B.# Karácsony # Az angyal# Három mese rossz gyermekeknek# A börtönben# Zengo telefon# Cercle a karácsonyi babákkal# A szegény kisgyermek karácsonyi panaszai# Pesztra# A gipszangyal#...
1.07 €
Kosztolányi a magyar hírlapírásnak is halhatatlan mestere. A Füst című gyűjtemény a költő hírlapi írásait közreadó sorozat második kötete, 1914 és 1920 közötti írásokat tartalmaz, jobbára olyanokat, amik kötetben még nem jelentek meg.
2.54 €
„Sovány, halvány fiatalember bandukolt a Körúton, kopottan, a rongyos barna ruhájában, az utolsó ruhában, melyet földi életében viselt. Üres kezekkel ment kifelé ebből a városból. Oda, ahova igyekezett, csak az életét vitte. Pusztán arra volt szüksége. Arra...
1.41 €
Az Édes Anna, bár remekmű voltát alig valaki vonta csak kétségbe, a szokásosnál is összetettebb problematikát kínál. A krisztinavárosi kis cselédlány története, aki a kommün után kerül a magas rangú, méltóságos Vizy család szolgálatába, aki mintacseléddé válik,...
0.7 €
A történet 1919-ben játszódik Krisztinavárosban. Vizy Kornél elkötelezett politikus, felesége Angéla gondolatai csak a cselédlányokon járnak, hogyan találhatná meg a legjobbat. Ficsor házmester a vidéki unokahúgát ajánlja be hozzájuk. Annát először nagyon nehezen...
10.99 €
Versek, prózai írások és műfordítások Velencéről.
2.82 €
Elbeszélések és egy regényvázlat. Az utóbbiról kapta címét a kötet.
2.82 €