Kosztolányi ?Dezső szinte minden műfajban – a drámát kivéve – kimagaslót alkotott. Fölényes írástudása, ragyogó stílusa mint prózaírót is az élvonalba emelte, európai léptékű lírája mellett, ezért is nehéz eldönteni, hogy költői vagy az epikus művészete jelentősebb-e hatalmas életművében; annál is inkább, mert lírája és epikája között az ún. átmeneti művek egész sorát alkotta. Jelen kötete – az 1929-ben megjelent kiadás hasonmása – olyan írásokat tartalmaz, amelyek az újságírás kényszere alatt születtek meg, műfajilag azonban legjobb novelláival egyenértékűek. ; A 35 műfajilag nehezen meghatározható írás egy-egy foglalkozás, hivatás leírását adja a „bölcsőtől a koporsóig”, vagyis a bába ténykedésétől a sírásóig. Kosztolányi azt kutatja segítségükkel, hogy mit jelent az embernek, a különböző foglalkozást űzőknek maga az élet. Végső indítéka itt is az a – költői ars poetikájából már ismert – sajátos meggyőződése, hogy az élet olyan csoda, amelynek megélése során végig küzdeni kell létéért. Hogy miként éli meg ezt a borbély, a szemetes, a telefonos kisasszony, a fényképész vagy a diplomata, és természetesen az író, az egy-egy válasz a végső nagy kérdésre: érdemes-e élni, és hogyan oldja fel az életet a halál. Kosztolányi tehát tulajdonképpen nyomozást folytat alakjai megkérdezésével. Riportalanyai szánalmasak, az élet értelméről – Kosztolányi „szomorú tudásával” megegyezően – csak lehangoló ítéletet mondhatnak. Valamennyi írást áthatja a valóságtisztelet, a már-már orvosi pontosságú társadalomrajz, amelyet feloldanak a humánus tartalmú megfigyelések azzal a végkövetkeztetéssel, hogy a szegénység még mindig közelebb viszi az embereket az általános emberi értékek elfogadásához, mint az „úri silányság” mindennapos megnyilvánulásai. Az írásokat Molnár C. Pál csodálatos rajzai illusztrálják, amelyek művészi teljesítménye nem marad el Kosztolányi prózaművészetétől. ; A szépkiállítású kötet a bibliofil gyűjtők érdeklődésére is számot tarthat, ám azoknak is maradandó élményt nyújt, akik a Kosztolányi-próza remekműveit olvassák (újra) lapjain.