Tibetet a nyugati világ egy nomád, pásztorkodó életmódot folytató nép hazájának ismerte, amelyet kolostorokban élő, buddhista szerzetesekből álló spirituális közösség – élén a Dalai Lámával – vezet. Ez az idillikus kép a „világ tetején” elhelyezkedő, megközelíthetetlen és misztikus országról azonban pillanatok alatt romba dőlt, amikor a kínai kommunista hadsereg 1950-ben „felszabadította a feudális elnyomás alatt élő” tibeti népet, és megszállta az országot. A tibetiek azonban már sejtették, hogy mire számíthatnak, mivel az 1930-as években, amikor Mao Ce-tung vörös hadserege a kínai polgárháborúban a tibeti fennsíkra menekült, a kiéhezett katonák Ngabában kifosztották a kolostorokat, és megették a lisztből és vajból készült Buddha-szobrokat. A határ menti város a későbbiekben a tibeti ellenállás fészke lett – 2008-ban a kínai katonaság itt lőtt a tüntetőkbe, de ez az a hely, ahol egy évre rá egy szerzetes fölgyújtotta önmagát az elnyomás és a Dalai Láma száműzetése ellen tüntetve. Barbara Demick könyve, mely számos tibetivel készült riport alapján készült, ezt a XX–XXI. századi modern, deszakralizált Tibetet mutatja be leplezetlen őszinteséggel, amelyben mára a központi kérdéssé az vált, hogy a buddhista erőszakmentességből kiindulva elfogadják-e a kínai megszállást, és együttműködjenek-e az elnyomókkal, vagy harcoljanak a függetlenségükért.