Dunántúli tükrösök - László Madarassy

11.29 €

Jelen kis könyvnek a feladata az, hogy a magyar tárgyi néprajz pusztuló emlékeit megőrizze és a tudományos feldolgozás számára hozzáférhetővé tegye. Ezen kívül a céljai elérését az is vezérli, hogy a magyar nép művészi, lelki készségének megnyilvánulásait megőrizze és a nép ősi műveltségét továbbadja. A dunántúli tükrösök csodálatos példái ennek az ősi kézműves és ábrázoló művészetnek, amit kár lenne veszni hagyni.

Podobné produkty

A 2012-ben megjelent regény újrakiadása. Linger Lea anyja különleges nő volt: megszállott madarász, aki súlyos depressziója elől a természet világába menekült. Az asszony öngyilkossága után jóval, felnőtt fejjel Lea végigjárja a rokonait, hogy az emlékeiken...
7.88 €
Az ?eredeti kötet Schmidt Egon író, ornitológus első könyveként, 1970-ben jelent meg, s óriási sikert aratott. A 2009-ben Kossuth-díjjal is kitüntetett szerzőnek azóta mintegy 70 műve látott...
8.42 €
Úgy gondolod, hogy már mindent tudsz a madarakról, amit tudni érdemes? Tudod, hogy repülnek, hogy fészket építenek és tojással szaporodnak, meg persze némelyikük szépen énekel. De azt tudod-e, hogy nem minden fióka olyan pelyhes, mint a kiscsibék? És hogy a...
16.9 €
"JÓGA mindenkinek! Ha ez a madár meg tudja csinálni, akkor BÁRKI meg tudja. Marion Deuchars évek óta jógázik, és jól tudja, milyen előnyökkel jár. Most megosztja ezt a szenvedélyét az olvasókkal az általa kitalált madárfigura segítségével. A Jóga merev madaraknak...
14.07 €
Kniha je venovaná pamiatke vynikajúceho českého logika Pavla Tichého. Bol to práve analytický aparát jeho logiky a sémantiky, ktorý autorovi umožnil exaktnejšie formulovať a v konceptuálnom rámci jeho TIL-ky aj riešiť niektoré filozofické problémy a postrehnúť...
6.27 €
Empower yourself as a self-sufficient witch, and become a master of the natural arts! This in-depth guide, accompanied by step-by-step images, will show you all the craft and design skills you need to make your own, personalized and fully adaptable magical...
36.9 €
Bylinkářka, čarodějka a šéfkuchařka Melissa Madaraová věří, že magie a vaření mají mnoho společného a hostina může být místem setkání rodiny a přátel, lidí i bohů. Její kniha je sestavená tak, aby vám pomohla připravit hostinu po vzoru pohanských oslav a zvyklostí....
38.45 €
Egy regény, aminek nemcsak fontos üzenete, de hatalmas szíve is van. Egy váratlan költözés is lehet pozitív élmény, ha az ember egyszer csak egy vadregényes helyen találja magát, és kiderül, hogy meglepően jó fejek laknak ott. Tisza, PET Kupa, háború, barátok...
9.83 €
Ha nem megy haza korábban aznap, ha nem kapja rajta az apját a konyhában azzal az idegen nővel, ha az anyja keményebben harcol azért, hogy egyben tartsa a családot – akkor talán nem hullik minden darabokra. Ezt gondolja magában a 15 éves Temesi Eszter. Haragszik...
6.19 €