Dereng a világ - Werner Herzog

7.01 €

„A létezés határait veszi szemügyre. Bárcsak Herzog még több könyvet írna.” (Die Presse) A díjak sokaságával kitüntetett filmes, Werner Herzog első regényében egy japán katona, név szerint Hiroo Onoda rendkívüli történetét beszéli el, aki a második világháború lezárulása után még huszonkilenc évig védett egy trópusi szigetet. Herzogot 1997-ben Tokióba hívták, hogy rendezzen meg egy operát. Vendéglátói azt kérdezték tőle, kivel szeretne megismerkedni. Hiroo Onodával, felelte Herzog gondolkodás nélkül. Onoda nem értesült arról, hogy a harcok véget értek, és kitartott a szigeten. Herzog és Onoda egyből megbarátkoztak egymással, és órákon át beszélgettek a történtekről. A Dereng a világ Onoda hosszú háborúját örökíti meg. Elképzeli a katona abszurd, mégis eposzi nagyságrendű küzdelmét – Herzog hipnotikus stílusú szövege álmokat, dokumentarizmust és költészetet sző egybe. Nyelvezete és megoldásai azonnal ismerősek lesznek azoknak, akik filmjeit kedvelik. Modernkori robinzonád ez a regény, egy teljesen egyedülálló alkotás, amelynek végső témája, hogy miként adhatunk értelmet életünknek, és találhatunk valódi életcélokra. „A rendező Herzog egy japán katona igaz történetét beszéli el lenyűgöző debütáló regényében. A második világháborút követően Onoda még közel három évtizedig áll helyt egy Fülöp-szigeteki dzsungelben, nem tudván, hogy a háború véget ért. Eltökéltsége és különös világlátása Herzog filmes főhőseit juttathatja eszünkbe, és máris a vásznon szeretnénk látni Onoda történetét.”– Publishers Weekly „Az őrületbe forduló megszállottság elképesztő története e szűk mezsgyén mozgó, ám annál gyümölcsözőbb zsáner mesteréről... Ha felidézzük Herzog Aguirre, Isten haragjacímű, 1972-es alkotását, megkapjuk a kulcsot a regényhez, amelynek részleteit írója „a tényeket tekintve korrektnek” nevezi – javarészt. Amikor a rendező 1997-ben Tokióban jár, hogy színpadra állítson egy darabot a Csúsinguráról, visszautasít egy lehetőséget, hogy a császárral találkozzon, helyette azt kéri, hogy beszélhessen Hiroo Onodával, egy japán harcossal, aki 1944 és ’74 között rejtőzött a Fülöp-szigeteken. Herzog a kezdetektől meséli Onoda történetét... A rajongói filmben reménykednek majd. A könyv lapjain pedig az okafogyottá váló lojalitás gyönyörű példája bontakozik ki előttünk.” – Kirkus „A legendás filmkészítő Herzog tűnődésre késztető, lírai novellát desztillál egy második világháborús katona igaz történetéből, aki 1974-ig folytatta harcát... Míg az újságcikkek és egy róla készült dokumentumfilm Onoda extrém kitartását és megdöbbentő téveszméjét állítják a középpontba, addig Herzog, a mélyebb igazságok örök kutatója egy nagyon is szokványos tendenciát lát meg a japán katona küzdelmében: azt, hogy egy narratíva fenntartásáért akár a tényeket is hajlandóak vagyunk háttérbe szorítani.” – Booklist „Herzogot világszerte a megszállott hősökről szóló filmek készítőjeként ismerik, akik vad, uralhatatlan körülményekkel küzdenek. ... Első regénye sem cáfol rá erre. Szikár nyelvű, minimalista stílusával – mely Herzog forgatókönyvírói technikáját idézi –, és nagy léptékű időbeli ugrásaival a regény Onoda rendkívüli történetének teljes 29 évét fogja át, miközben végig a főhősre fókuszál. Rövid, ám erőteljes és jelentékeny művel gazdagodott a történetmondás mesterének életrajza; Herzog filmjeinek rajongói pedig lépten-nyomon felismerik majd a rendező-forgatókönyvíró-producer ujjlenyomatait ebben az abszurdba hajló, olvasóit beszippantó sztoriban.” – Library Journal „Akik szeretik Herzog filmjeit – a megszállott karaktereket, a hajmeresztő utazásokat, ahol a természeti világ az ellenség –, ugyanúgy rajongani fognak a rendező első regényéért is. Egy darab

Podobné produkty

A poetic meditation on life and death, by one of the most renowned and respected film-makers and intellectuals of our time. In November 1974, when Werner Herzog was told that his mentor Lotte Eisner, the film-maker and critic, was dying in Paris, he set off...
12.95 €
A díjak sokaságával kitüntetett filmes húsba vágó, kíméletlen útleírása 1974 telén Werner Herzog, filmrendező egyedül átgyalogolt Münchenből Párizsba, az út három hétig tartott. Herzog meg volt róla győződve, hogy közeli barátja, Lotte Eisner filmtörténész...
11.24 €
A díjak sokaságával kitüntetett filmes húsba vágó, kíméletlen útleírása1974 telén Werner Herzog, filmrendező egyedül átgyalogolt Münchenből Párizsba, az út három hétig tartott. Herzog meg volt róla győződve, hogy közeli barátja, Lotte Eisner filmtörténész csak...
9.83 €
Červen 1979: Werner Herzog se vydává do jihoamerické džungle natočit film Fitzcarraldo, příběh muže, sen a jeho realizaci. Natáčení se mění v dobrodružství: Deník Wernera Herzoga Dobývání marnosti je záznamem existenciálního zážitku a pokračujícího konfliktu...
19.2 €
A fever-dream journal documenting the making of cinema’s most infamous production, from the world's most infamously visionary director: Werner Herzog. In 1982, the visionary film director, Werner Herzog, released Fitzcarraldo, a lavish film about a would-be...
19.95 €
Dlouho očekávané paměti Wernera Herzoga líčí v 36 krátkých pasážích scény a obrazy z neuvěřitelně bohatého autorova života, doplněné jeho krátkými úvahami. Zachycují život v rozpětí jednoho století, který by se nevešel ani do jednoho z jeho slavných filmů....
21.95 €
Legendary filmmaker and celebrated author Werner Herzog tells in his inimitable voice the story of his epic artistic career in a long-awaited memoir that is as inventive and daring as anything he has done before. Werner Herzog was born in September 1942 in...
35.95 €
Werner Herzog is the undisputed master of extreme cinema: building an opera house in the middle of the jungle; walking from Munich to Paris in the dead of winter; descending into an active volcano; living in the wilderness among grizzly bears - he has always...
14.95 €
Kniha kapitána Wernera je jedním z nejlepších osobních příběhů o nasazení ponorek ve druhé světové válce. Autor byl kapitánem dvou ponorek (U-415 a U-953) a většinu války strávil na moři. Přežíval ji déle než většina jeho méně šťastných kolegů. Ve vlnách moře...
9.29 €