Címzett ismeretlen - Kressmann Taylor Kathrine

7.01 €

„Maga a tökéletesség, a leghatásosabb vádirat a nácizmus ellen, ami valaha irodalmi műben megjelent.”- New York Times Book Review Az itt olvasható történet először az amerikai Story magazinban jelent meg 1938-ban, majd hamarosan átvette a Reader’s Digest, hogy aztán következő évben a Simon & Schuster könyv alakban is kiadja. A fiktív levélváltás azonnal irodalmi szenzáció lett, és társadalmi vitát váltott ki. A náci Németországban betiltották, az Egyesült Államokban és egy sor európai országban a legnagyobb dicséret hangjain méltatták. A Címzett ismeretlen egy levélváltás egy San Franciscóban élő zsidó műkereskedő és korábbi üzleti partnere között, aki visszatért Németországba. Nyomasztó történet, amely hatása alá vonja az olvasót, és nem engedi el. „Az én nemzedékem ismeri ezt a történetet. Nekünk olyan ez a könyv a második világháború idejéről, mint a Tamás bátya kunyhója volt az amerikai polgárháború generációjának.”- Kurt Vonnegut „Figyelemre méltó, hogy miközben elárasztanak bennünket a szemtanúk beszámolói, az első kézből származó tanúságtételek, mégis ez a régi, vékonyka könyv mutatja meg igazán, milyen volt az élet a nácizmus alatt. Mint egy időutazás: odavisz bennünket, és a bőrünkön érezzük az árulást. Ékesszóló remekmű.”- Guardian „Kressmann története nemcsak a nácik rémséges tetteinek állít emléket, hanem figyelmeztető példaként áll előttünk, miközben szerte a világban faji, etnikai és nacionalista megkülönböztetések élednek újjá.”- PW „Egészen hihetetlen klasszikus. Briliáns módon szemlélteti, mi történik, amikor az embereket legyűri egy mérgező ideológia.” - Daily Mail „Egyszerű, emberi, és az olvasó elevenére tapint. A fejre és a szívre egyszerre hat.” - Los Angeles Times Kathrine Kressmann Taylor (1903-1996) a Címzett ismeretlen 1938-as megjelenésekor vált széles körben ismertté. Első irodalmi díját tizenegy évesen nyerte, és a pénzből egy sokkötetes lexikont vett. Világhírű műve után írt még további három könyvet és egy tucat novellát - utóbbiak közül egy bekerült A legjobb amerikai novellák antológia 1956-os kiadásába. Tizenkilenc éven át tanított kreatív írást és újságírást a pennsylvaniai Gettysburg College-ban, ahol ő volt az intézmény első állandó női professzora.

Podobné produkty

Az itt olvasható történet először az amerikai Story magazinban jelent meg 1938-ban, majd hamarosan átvette a Reader's Digest, hogy aztán következő évben a Simon & Schuster könyv alakban is kiadja. A fiktív levélváltás azonnal irodalmi szenzáció lett, és...
12.87 €
Hogyan tudta lóvá tenni Fidel Castro a CIA-t egy egész emberöltőn át? Lehet, hogy amire a vígjátéksorozatok tanítanak, hazugság? A szem mégsem a lélek tükre? Sokszor, sajnos,...
9.89 €
"Szeretni a legnagyobb teher mind közül. A legsúlyosabb. (...) Azok a dolgok adnak hozzá a legtöbbet az életünkhöz, amelyeket a leginkább szeretnénk letenni, amelyeket a legnehezebb cipelni, elviselni. Néha leveszik rólunk a terheinket. Néha mi menekülünk el...
9.29 €
Azoknak a férfiaknak életében, akik a politikában, országok sorsa intézésében, a harcmezőn, a költészetben vagy művészetben az idők folyamán kimagaslottak, akiknek neve a történelem...
2.79 €
„Csúrikám, én szeretlek, és szeretni foglak öt év múlva is, akár kommunistább leszel, akár nem. De legyen számodra most nálam és minden másnál fontosabb az iskola, a Párt - hidd el, hogy nagyobb és szebb dolog ez, mint az, hogy szeretsz, és hogy szeretlek,...
7.86 €
Napjainkban! Miközben az emberiséget uraló, sanyargató gazdasági és politikai hatalmak önnön jólétük érdekében próbálják a világot irányítani, a változtatni akaró kisebbségen belül egy szövetség alakul. Fő céljuk az emberiség segítése az élet minden területén...
3.38 €
Az angol beteg, aki se nem angol, se nem beteg. A híres magyar sivatagkutató és vadász kiváló útikönyve. "Ismeretlen földrészek, járatlan területek, a lét új lehetőségei és a természet új csodái... ezek felé irányul az örökké törekvő emberiség legősibb vágya.Korunk...
15.75 €
Kovács István (1945) - költő, történész, diplomata. Mint költő a Kilencek tagjaként az Elérhetetlen föld című antológiában mutatkozott be 1969-ben. Kutatási területe a XIX. század első felének magyar-lengyel kapcsolatai, különös tekintettel a szabadságharc...
9.68 €
Az ember és a kutya barátsága sok ezer évvel ezelőttre tekint vissza. Kezdetben a zsákmányszerzés, a közös vadászat tartotta össze őket, ám idővel a kapcsolatuk kiszélesedett. Ma már a gazdálkodásban, a munkában, a sportban és a veszélyhelyzetek elhárításában...
6.45 €