Budapest kvízkönyv - Tamás Glózik,Szabolcs Kordos

16.87 €

Ennek az egyedülálló kvízkönyvnek a segítségével most bárki próbára teheti helyismeretét, felidézheti tanulmányait, olvasmányélményeit Budapestről, erről a semmihez sem hasonlítható csodavárosról. Kordos Szabolcs író, újságíró, kommunikációs szakember már három nagy sikerű kötetet szánt lebilincselő fővárosi történeteknek és különös sorsú helyi hősöknek, azaz budapesti legendáknak és legendás budapestieknek. Most az ország egyik legtapasztaltabb kvízírójával, Glózik Tamással társulva a mi tudásunkra kíváncsi. Ennek az egyedülálló kvízkönyvnek a segítségével most bárki próbára teheti helyismeretét, felidézheti tanulmányait, olvasmányélményeit Budapestről, erről a semmihez sem hasonlítható csodavárosról. Melyik mulatót nevezte Ady Endre az egyetlen kultúrhelynek Pesten? Melyik labdarúgónk szobra "dekázgat" az őt ámulva bámuló fiúk társaságában egy óbudai promenádon? Hány km/óra volt indulásakor az első budapesti villamos megengedett maximális sebessége? Ki volt az az amerikai elnök, aki 1910-es budapesti látogatásakor külön kérte, hogy kedvenc írójával, Mikszáth Kálmánnal is találkozhasson? Kik voltak a "harminckettesek", akikről a VIII. kerületben teret neveztek el? Többek között ezekre a kérdésekre is választ adhat, de legalábbis választ kaphat, aki kezébe veszi a Budapest Kvízkönyvet. Jó játékot, jó szórakozást mindenkinek!

Podobné produkty

Szeretitek az utazást, a kalandokat és a rejtélyeket? Akkor csatlakozzatok Tea Angyalaihoz, és fedezzetek fel újabb és újabb csodálatos országokat és városokat! Az öt belevaló egérlány ezúttal Budapestre látogatott! Íme legújabb kalandjuk: Képzeljétek, Pamela...
14.08 €
Egy városnak nemcsak utcái és épületei vannak, hanem ízei is. Titkok, ízek, legendák Egy városnak nemcsak utcái és épületei vannak, hanem ízei is. Mi került az asztalra Mátyás király és Aragóniai Beatrix budai lakodalmán? Miért viseli a Múzeumkert kávézója...
25.32 €
Mike Mignola népszerű karaktere ezúttal László Márk rajzaival elevenedik meg, hogy Budapest utcáit róva küzdjön meg a gonosszal. Márk, aki budapestiként jól ismeri a várost, örömmel ragadta meg az alkalmat kedvenc helyszínei megörökítésére. Fedezd fel Hellboyjal...
5.04 €
700 kérdés 3 nehézségi szint Jól ismered az állatokat? Az Agymenők kvízkártyákkal sokat megtudhatsz róluk. A kvízkérdések nehézségi szint szerint vannak csoportosítva, így a tudásodnak és kíváncsiságodnak megfelelően választhatsz a zöld színnel jelölt könnyű,...
10.14 €
700 kérdés 3 nehézségi szint Kíváncsi vagy a természet csodáira? Az Agymenők kvízkártyákkal sokat megtudhatsz róluk. A kvízkérdések nehézségi szint szerint vannak csoportosítva, így a tudásodnak és kíváncsiságodnak megfelelően választhatsz a zöld színnel jelölt...
10.14 €
700 kérdés 3 nehézségi szint Ismered a Naprendszerünk bolygóit? Az Agymenők kvízkártyákkal sokat megtudhatsz róluk. A kvízkérdések nehézségi szint szerint vannak csoportosítva, így a tudásodnak és kíváncsiságodnak megfelelően választhatsz a zöld színnel jelölt...
10.14 €
Az ATV történetének egyik legsikeresebb produkciója lett egy műsor, amelyben nem is igen történik több, mint, hogy okos emberek Gundel Takács Gábor kvízkérdéseire válaszolnak. A magyar szakemberek által létrehozott Géniusz visszaadta a reményt abban, hogy a...
16.87 €
700 kérdés 3 nehézségi szint Ismered a Naprendszerünk bolygóit? Az Agymenők kvízkártyákkal sokat megtudhatsz róluk. A kvízkérdések nehézségi szint szerint vannak csoportosítva, így a tudásodnak és kíváncsiságodnak megfelelően választhatsz a zöld színnel jelölt...
10.14 €
Magyarország kedvenc műveltségi vetélkedője, a Televíziós Újságírók Díjával kétszeresen is elismert Géniusz a tévék képernyője után a könyvesboltok polcain is tarolt. A Géniusz Kvízkönyv sok ezer tudásra szomjazó, játékos kedvű olvasónak szerzett tartalmas...
18.9 €