BeN Nevis - István Szemerey

6.42 €

Egy XI. századi skót királynő kalandjai a XXI. században Kettő az egyben. Két történetet tart kezében a kedves Olvasó. Mindkettő Skóciai Szent Margitról szól. Az első egy mai történet, hiszen nagyobb részben a XXI. században játszódik, de visszatekint a XI. századi Szent Margitra és férjére, Malcolm skót királyra. Úgyszintén a szereplők között találjuk Macbeth skót királyt és feleségét, valamint a shakespeare-i történetből jól ismert boszorkákat. A történet fiktív, és a két idősík (a XI. és a XXI. század) mellett egy harmadik dimenziót is megnyit, a főszereplőket kísérő védőangyalok síkját. Mert hálával tartozunk a mindannyiónkat védő entitásoknak. Még akkor is, ha többnyire sajnos nem vagyunk tisztában létezésükkel. A második történet az első rész történelmi hátterével foglalkozik, természetesen ennek is főszereplője Szent Margit (1045–1093). Itt Margit már skót királyné, aki valós XI. századi történelmi személy. Margit angol–magyar királyi vérből származott, igazi európaiként skót lett, és később, 1261-ben tettei alapján megérdemelten vált a skótok szentjévé. Magyar származása a nagyon messzi régmúltba vezet, közvetlen leszármazottai skót királyok és angol királynék voltak, későbbi leszármazottai között pedig említhetjük a mai brit királyi családot. Jó szórakozást a könyvhöz!

Podobné produkty

Egy ?XI. századi skót királynő kalandjai a XXI. században Kettő az egyben. Két történetet tart kezében a kedves Olvasó. Mindkettő Skóciai Szent Margitról szól. Az első egy mai...
4.76 €
“A Jézus életéről végzett kutatás próbára teszi az egyház őszinteségét; s ez az igazságért vívott legkínosabb és legkeményebb küzdelem, melynek valaha is tanúi lehettünk.” “A modern kereszténységnek szembe kell néznie azzal a lehetőséggel, hogy bármikor felfedezhetik...
12.87 €
„A Jézus életéről végzett kutatás próbára teszi az egyház őszinteségét; s ez az igazságért vívott legkínosabb és legkeményebb küzdelem,...
9.55 €
Az emberiség elérkezett ahhoz a ponthoz, ahonnan vissza kell fordulni, mert ebben a formában előre menni egyet jelent a Föld elpusztításával. Az előző két és fél évezred a latin nyelvű...
5.89 €
Az idei év egyik irodalmi szenzációjának ígérkezik Tolnai Ottó új könyve, a Szeméremékszerek prózafolyamának első kötete, A két steril pohár című regény. A szerteágazó történet a határon túli fürdővárosban, Palicson játszódik, szereplői a városka különféle...
6.45 €
Hédervári Kont, a Zsigmond király korában lefejezett nemesúr föltámad poraiból 1911-ben. A történet több pontján erősen érződik Mikszáth Kálmán Új...
2.79 €
Szabadság, szeretet, személy - nyelvünk és életünk legkülönfélébb színterein használt kulcsfontosságú értékek, hívószavak. A kötetben a szerző e három fogalom születését és formálódását tekinti át a korai kereszténységben, vagyis ott, ahonnan azokat örököltük,...
15 €
1. tanulok, próbálom a világot, minden vadonatúj; 2. a tanultakat követem, a. s. (ahogy sikerül); 3. vannak dolgok, amik nem sikerülnek; 4. mindenki elvárja, hogy valamilyen legyek; 5. megpróbálok olyan lenni; 6. sikerül is többé-kevésbé; 7. mégis mindig szembe...
16.87 €