Szabadság, szeretet, személy - Bugár M. István

15 €

Szabadság, szeretet, személy - nyelvünk és életünk legkülönfélébb színterein használt kulcsfontosságú értékek, hívószavak. A kötetben a szerző e három fogalom születését és formálódását tekinti át a korai kereszténységben, vagyis ott, ahonnan azokat örököltük, állunk bár hagyományon belül vagy kívül. Az alapos eszmetörténeti bevezető tanulmányt a források követik, hogy a magyar olvasó is hozzáférhessen e mai napig friss, ám eddig nyelvünkön - olykor semmilyen modern nyelven - nem olvasható alapszövegekhez. A kötet részben folytatása a Kairosz Kiadónál korábban megjelent Sors és szabadság című forrásgyűjteménynek, mely a legkorábbi fejleményeket veszi sorra. A szabadság eszmetörténeti tárgyalása azonban most kiegészül a Szentháromságtan keretében megszületett "személy" fogalmának bemutatásával. Különösen tanulságos az, ahogyan a görög egyházatyák a személyt a közösség felől értelmezik. Ezáltal gyakorlati útmutatásuk mellett elméleti keretet is kínálnak számunkra, hogy szembeszállhassunk azokkal az erőkkel, melyek embervilágunkat egyre tragikusabb módon tördelik individuumokra. A személyt ugyanis eredeti összefüggésében a szabadság mellett, sőt az előtt az a szeretet hozza létre, mely a kötet harmadik egységének tárgya.

Podobné produkty

Éld át A szabadság ötven árnyalatának érzékiségét, románcát és fordulatait Christian Grey gondolatain, megfigyelésein és álmain keresztül! E L James újra ellátogat az Ötven Árnyalat világába, hogy feltárja a világszerte több millió olvasót rabul ejtő szerelmi...
16.13 €
Szenvedélyek és árulások, szerelem és bosszú a forradalom és a szabadságharc viharaiban. Az Anna-bál szerelmeseiből megismert Györöky Ilka és családja története folytatódik a méltán híres balatonfüredi reformkor következő évtizedében. Az 1840-es években még...
10.14 €
Szenvedélyek és árulások, szerelem és bosszú a forradalom és a szabadságharc viharaiban. Az Anna-bál szerelmeseiből megismert Györöky Ilka és családja története folytatódik a méltán híres balatonfüredi reformkor következő évtizedében. Az 1840-es években még...
15.49 €
Harminc évvel ezelőtt felfordult a világ, és benne Magyarország: szétesett egy birodalom, vereséget szenvedett egy megváltásnak szánt, de végül diktatúrát hozó eszme,...
6.17 €
A karakterológiai rendszer Körülbelül két és fél évezreddel ezelőtt a görög orvos és filozófus, Kószi Hippokratész (Kr. e. 460-370) felfedezte, hogy a vérmérséklet és személyiség szerint négy fő típus létezik, és mindegyik személyiségtípuson belül további három...
14.48 €
A gyönyörű és dúsgazdag Helena Cabot Barnes egy szépreményű ifjú szenátor felesége, s egy csodálatos kisfiú édesanyja. Mindene megvan, amit nő csak kívánhat, nem csoda hát, ha mindenki irigyli Saratoga Springsben. A csillogó felszín azonban sötét titkot rejt:...
9.83 €
"1848-49 vérzivataros napjaiban egyes hölgyek szinte megtáltosodtak. Könyvünkből kiderül, hogy noha egyenként, összességében valósággal csapatostul jelentkeztek -férfiruhában- honvédnak, néha egészen dicsőséges, máskor egészen bizarr szerepet töltve be. Szó...
6.52 €
„Az a „nép”, mely a hatalmat gyakorolja, nem mindig azonos azzal, melyen a hatalom gyakoroltatik.”
4.36 €
Lili és Bálint története az 1848-as szabadságharc idején játszódik. De játszódhatna száz évvel korábban, vagy akár ma is. Mit érnek az érzéseink, ha nem éljük meg őket, a gondolataink, ha nem hallgatunk rájuk? Mit ér a szabadságunk, ha a lelkünkben rabok vagyunk?...
12.9 €