Balatoni örökség - Tóth Gábor Ákos

14.06 €

A barátság okkal, a szerelem ok nélkül hal meg Ez a regény a barátságról szól. És persze árulásról, megbánásról, feloldozásról. A helyszín egy Balaton-parti kis faluban álló kúria, amit hiába kereszteltek Menedékre, a történelem viharaiban nem teljesít túl jól. Három fiatal, két fiú és egy lány él itt a háború után, akik a 20-as, 30-as években a ház ódon falai között töltötték a gyerek- és fiatalkorukat, és most egy minden tekintetben új világban kell helyt állniuk. Le kell nyelniük azt, hogy, ha az otthonukat nem is, de a strand kabinjukat elveszi az új rendszer, s a helység kisboltjában gond nélkül beállnak eléjük azok, akik korábban a Csengődiektől kunyeráltak munkát... Rendhagyó hármasuk amúgy is számtalan szóbeszédre ad alkalmat a faluban, így nem csoda, ha a fiatalok útjai 56 után szétválnak - mindaddig, amíg sok-sok év után a véletlen ismét egymásba nem gabalyítja azokat. Miközben a három egykori jó barát megpróbálja tisztázni a múltat, kezdetét veszi egy amolyan sírós-nevetős időutazás, amit a Kádár-korszak és a gulyáskommunizmus dolcsevitája foglal keretbe, s ahonnan nézve már az is érthető, miért gondolta egy fél ország, hogy "Nekünk a Balaton a Riviéra"... A Balatoni örökség az előtörténete a szerző nagysikerű Édesvízi mediterrán sorozatának, egyben befejező része a Balatoni Futárral indított, majd a Balatoni Menedékkel folytatott történelmi családregény-trilógiának.

Podobné produkty

A barátság okkal, a szerelem ok nélkül hal meg Ez a regény a barátságról szól. És persze árulásról, megbánásról, feloldozásról. A helyszín egy Balaton-parti kis faluban álló kúria, amit hiába kereszteltek Menedékre, a történelem viharaiban nem teljesít túl...
9.83 €
A Balatonról Jókai 1857-ben írta: "Az egész táj mosolyog." Szigethy Gábor könyvében ugyanezt a mosolyt és tájat közelíti. "A táj néha magába ölel, néha magunkba öleljük a tájat. Másképpen mosolyog reggel a Balaton, a szőlő, az erdő, a templomtorony, a rom,...
12.5 €
Édesvízi mediterrán – A kezdetek Az Édesvízi mediterrán sorozat szerzője ezúttal a 19. század végi Balaton partra kalauzolja el az Olvasót, ahol együtt talán felfedezhetjük azokat az ízeket, illatokat, mámorokat, amik után titkon mindig is vágyakoztunk… Három...
13.84 €
Édesvízi mediterrán – A kezdetek Három évvel vagyunk az utolsó magyarországi kolerajárvány után. Egy évvel az egész országot (sőt még a császárt...
9.83 €
A Kolos ikrek, Soma és Zoé Balatonszemesen vakációznak a legjobb barátjukkal, Árminnal. A kalandornak készülő Somát a kelták kincse tartja lázban, Zoét egy tóból kimentett, elárvult kutya sorsa izgatja, így aztán a kocka Ármin kénytelen kiszakadni a virtuális...
10.42 €
A regény helyszíne a Balaton-felvidék a múlt század első felének viharos éveiben, ám a címbéli falusi kúria lakóiról lassan kiderül, hogy nem csak a világégés, sokkal inkább saját múltjuk elől menekültek ide… 1942-t írunk, a hetvenes éveit taposó „bolond báró”...
14.48 €
Édesvízi mediterrán - Aranyidőktől a Vaskorig A regény helyszíne a Balaton-felvidék a múlt század első felének viharos éveiben, ám a címbéli falusi kúria lakóiról lassan kiderül, hogy nem csak a világégés, sokkal inkább saját múltjuk elől menekültek ide… 1942-t...
9.83 €
"Az ezüsthíd, akár az aranyhíd, a Balaton szépséges fénytüneménye. Az aranyhíd a felkelő és a lenyugvó nap, az ezüsthíd a hold visszfénye a vízen. Minél magasabban jár a hold, annál ezüstösebb a híd. Mindkét ragyogó tünemény évezredek óta kíséri és szépíti...
11.24 €
Hirtelen végigpergett bennem az elmúlt hónapok minden történése legalább olyan komolysággal, mintha életem utolsó pillanatának moziját néztem volna. Az a sorsszerűség,...
8.42 €