Balatoni Futár - Tóth Gábor Ákos

9.83 €

Édesvízi mediterrán – A kezdetek  Három évvel vagyunk az utolsó magyarországi kolerajárvány után. Egy évvel az egész országot (sőt még a császárt is) megmozgató millenniumi ünnepségek előtt. Egy fiatal újságírót a rossz magaviselete miatt úgymond száműznek Balaton-Füredre… Az országos történésektől mentes kis település lakói, de a fővárosi zaj elől idemenekülő nyaralóvendégek is csak egy különc, fura szerzetet látnak benne… Ám vannak, akik mégis kíváncsiak az ő belső világára: a Jókai villát felépítő mester, a füredi társaságot elkápráztató szakácsnő, a szeretetotthont igazgató „svájci” fantaszta, az egyik első hazai női fotós, az egyik utolsó bakonyi betyár, és nem utolsósorban Eötvös Károly, a Balatoni utazás című könyv szerzője… Mindez akár idilli végkifejletet is jelenthetne, ha… a Balatoni Futár alapító-főszerkesztője nem botlana bele abba az eltűntnek hitt szerelmi levelezésbe, amelyet a házas Jókai folytatott a tizennyolc éves gyámleányával… Az Édesvízi mediterrán sorozat szerzője ezúttal a 19. század végi Balaton partra kalauzolja el az Olvasót, ahol együtt talán felfedezhetjük azokat az ízeket, illatokat, mámorokat, amik után titkon mindig is vágyakoztunk…

Podobné produkty

Édesvízi mediterrán – A kezdetek Az Édesvízi mediterrán sorozat szerzője ezúttal a 19. század végi Balaton partra kalauzolja el az Olvasót, ahol együtt talán felfedezhetjük azokat az ízeket, illatokat, mámorokat, amik után titkon mindig is vágyakoztunk… Három...
13.84 €
A Balatonról Jókai 1857-ben írta: "Az egész táj mosolyog." Szigethy Gábor könyvében ugyanezt a mosolyt és tájat közelíti. "A táj néha magába ölel, néha magunkba öleljük a tájat. Másképpen mosolyog reggel a Balaton, a szőlő, az erdő, a templomtorony, a rom,...
12.5 €
A barátság okkal, a szerelem ok nélkül hal meg Ez a regény a barátságról szól. És persze árulásról, megbánásról, feloldozásról. A helyszín egy Balaton-parti kis faluban álló kúria, amit hiába kereszteltek Menedékre, a történelem viharaiban nem teljesít túl...
14.06 €
A barátság okkal, a szerelem ok nélkül hal meg Ez a regény a barátságról szól. És persze árulásról, megbánásról, feloldozásról. A helyszín egy Balaton-parti kis faluban álló kúria, amit hiába kereszteltek Menedékre, a történelem viharaiban nem teljesít túl...
9.83 €
A regény helyszíne a Balaton-felvidék a múlt század első felének viharos éveiben, ám a címbéli falusi kúria lakóiról lassan kiderül, hogy nem csak a világégés, sokkal inkább saját múltjuk elől menekültek ide… 1942-t írunk, a hetvenes éveit taposó „bolond báró”...
14.48 €
Édesvízi mediterrán - Aranyidőktől a Vaskorig A regény helyszíne a Balaton-felvidék a múlt század első felének viharos éveiben, ám a címbéli falusi kúria lakóiról lassan kiderül, hogy nem csak a világégés, sokkal inkább saját múltjuk elől menekültek ide… 1942-t...
9.83 €
"Az ezüsthíd, akár az aranyhíd, a Balaton szépséges fénytüneménye. Az aranyhíd a felkelő és a lenyugvó nap, az ezüsthíd a hold visszfénye a vízen. Minél magasabban jár a hold, annál ezüstösebb a híd. Mindkét ragyogó tünemény évezredek óta kíséri és szépíti...
11.24 €
Tudod-e, hogy milyen mély a Balaton? Ismered-e a tihanyi visszhang vagy a tó keletkezésének legendáját? Jártál-e már a nagyvázsonyi várban, a balatonfüredi Lóczy-barlangban, a Veszprémi Állatkertben, az örvényesi vízimalomban, bicikliztél-e a sajkodi öbölben?...
19.72 €
A tizenkét éves Kitka Bence sok mindenben hasonlít a többi hatodikos srácra. Eléggé zavarja, hogy nem nőtt nagyra, kifejezetten szeret telefonozni, playstationözni, még a biciklizés is oké, és van egy nővére, Réka, akivel kölcsönösen idegesítik egymást. Amikor...
11.26 €