Az internetes platformok kora - Török Bernát (szerk.),Ződi Zsolt

0.01 €

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete idén is tanulmánykötetben dolgozza fel a digitális világ társadalmi hatásaival és szabályozási kihívásaival kapcsolatos egyik fontos kérdéskört. A mesterséges intelligencia alapjogi összefüggéseit elemző korábbi kötet után ezúttal az internetes platformok meghatározóvá váló szerepe és annak sokrétű következményei jelentik a vizsgálat tárgyát.Az információs társadalom működési mechanizmusainak és szabályozási lehetőségeinek megértésében a kutatóintézet ezúttal sem csak saját kutatói csapatára számíthat, hanem azokra a kiváló kollégákra is, akik mind – a már hagyománnyá váló – éves konferenciáján, mind pedig tanulmányköteteiben társul szegődnek a közös gondolkodáshoz. A jelen kötet négy részben, összesen húsz tanulmánnyal tárja föl, milyen társadalmi és szabályozási kérdésekkel szembesítenek minket digitális életünk megkerülhetetlen szolgáltatói, az online platformok. Az első rész a platformoknak az információs társadalomban és a közigazgatásban játszott sajátos szerepét, a második a gazdaság működésére gyakorolt hatásukat, a harmadik a társadalmi nyilvánosságot egyre jobban meghatározó befolyásukat járja körül, a negyedik rész pedig egyes fontos kockázatokat, kihívásokat elemez egy-egy tanulmánnyal.

Podobné produkty

Kevesebb mint két évtizeddel ezelőtt mindaz, amellyel a jelen kötet foglalkozik, még gyerekcipőben járt, és nem is így hívták, mint most. Azóta nagyot változott a világ. A platformok nemcsak a gazdaságot, hanem a mindennapi életünket is alaposan felforgatták....
5.1 €
Najevidentnejším posunom v poézii, ktorá sa konfrontovala nielen s vývojom osobnostného zrenia autora, so skúsenosťami vo vzťahu so svetom, ale aj s literárnou tradíciou, resp. fascináciou možnými interpretáciami sveta, je v novej Chmelovej zbierke istý odklon...
7 €
DESCRIPTION_SHORTDámske topánky s vrchným materiálom a stielkou z kvalitnej kože spracovanej bez použitia chrómu Vrchný materiál s modernom metalickom vzhľade Mäkká stielka Mierne vyvýšená protišmyková podrážka Textilná podšívka príjemná na pokožke Tieto tenisky...
59.99 €
--100 %
DESCRIPTION_SHORTMierne zvýšená podrážka pre maximálne pohodlie pri nosení Remienky z mäkkej velúrovej kože vypracovanej bez použitia chrómu Ozdobný pásik vo vzhľade lyka na medzipodošve Remienok na päte má nastaviteľnú šírku vďaka kovovej pracke Podrážka s...
25 € 49.99 €
Michel pracuje ako úradník na ministerstve kultúry. Keď mu zavraždia otca, zoberie si dovolenku a odíde do Thajska. Účastníci zájazdu ho rozčuľujú svojou priemernosťou a pokrytectvom a jeho pozornosť upúta jedine zvláštna Valérie. Michel je však príliš plachý...
13.99 €
Balančná hra Mistakos Platform je roztočená arkádová hra, v ktorej sa zbavíte svojich stoličiek a postavíte spoločnú konštrukciu. Špeciálna elektronická platforma hrá hudbu a točí sa, čo sťažuje úlohu. A to nie je všetko! Akonáhle sa spustí alarm, plošina sa...
26.99 €
Cestovná platforma terakota IPRR370-R624
8.99 €
Cestovná platforma terakota IPRR450-R624
9.99 €
Cestovná platforma terakota IPRS370-R624
8.39 €