Az első ember - Albert Camus

8.42 €

A könyvnek befejezetlennek kell maradnia - írta Albert Camus Az első ember jegyzeteiben, mit sem sejtve arról, hogy a mondat végzetes jóslatnak bizonyul: az író 1960. január 4-en autóbaleset áldozata lett. Kéziratára a szerencsétlenség helyszínén, a sárban heverő aktatáskájában bukkantak rá. Camus költői érzékenységgel ragadjameg a szegénységben eltöltött, bár boldog algériai gyerekkorának mozzanatait: a nincstelen fiúk utcai játékait, a focizást, a krumpliszirmon való osztozkodást, a munkások közti kószálást, majd a beilleszkedést a gimnáziumba, mindenekelőtt azonban a szótlan anyja és szigorú nagyanyja által meghatározott, apa nélküli életet. A háttérben pedig kirajzolódnak a súlyos traumákkal terhelt francia-arab ellentétek is."E torzóban maradt mű nélkül sohasem juthattunk volna ennyire közel Camus-hoz és az alkotási folyamatához" - írja előszavában a kötet fordítója, Vargyas Zoltán.Ilyen volt ennek a gyereknek az élete, így élt a városnegyed szegény szigetén, a csupasz szükség szorításában, fogyatékos és tudatlan családjával, forrongó fiatal vérével, habzsoló életvágyával, ádáz és mohó intelligenciájával, végig révült örömben, melyet olykor durván megszakított az ismeretlen világtól való félelem.

Podobné produkty

„A XX. század szenvedélyes szerelme a szolgaság.” Albert Camus 1943 júniusában odalépett Jean-Paul Sartre-hoz, hogy bemutatkozzon neki - így kezdődött kettejük barátsága a nácik által megszállt Párizsban. A háború után azonban filozófiai gondolkodásuk más irányba...
8.45 €
A könyvnek befejezetlennek kell maradnia - írta Albert Camus Az első ember jegyzeteiben, mit sem sejtve arról, hogy a mondat végzetes jóslatnak bizonyul: az író 1960. január 4-en autóbaleset áldozata lett. Kéziratára a szerencsétlenség helyszínén, a sárban...
12.67 €
El extranjero (en francés: L'Étranger) es una novela publicada en 1942, la primera del escritor francés Albert Camus. El extranjero suele asociarse a la filosofía del absurdo y al existencialismo, aunque Camus siempre se distanció de esta última etiqueta. El...
4.8 €
A magyarul most először megjelenő kötet Camus harmincöt, 1937 és 1958 között elhangzott nyilvános beszédét gyűjti egybe. A Nobel-díjas író számára az individuummal való foglalkozás az az eszköz, amelynek segítségével szembeszállhat a világ nyomorúságával és...
7.01 €
Jan, joven rico y enamorado cuya vida transcurre con éxito, decide renovar los vínculos con su familia, a la que ha abandonado hace algunos muchos anos. Así que, junto a su esposa Maria, regresa a su ciudad natal y más concretamente a la pensión regentada por...
4.8 €
Hat novella - hat történet az emberi magányról, az ember elmagányosodásáról. Hat írás a számkivetettségről. Hat különféle vágy a saját Ország után. Önmagukat elvesztő és önmagukra rátaláló emberek, akik a sivatag perzselő forróságát és csontig hatoló hidegét...
5.61 €
Jean-Baptiste Clamence, a jóvágású, negyvenes férfi valaha jóhírű, sikeres ügyvéd volt Párizsban. Most azonban egy amszterdami tengerészkocsmában fogadja kétes erkölcsű „ügyfeleit", életbölcsességeivel traktálja, ha valaki hajlandó meghallgatni őt. Sodró...
5.07 €
„Az ember mindenképp hibás egy kicsit.” „Sok évvel ezelőtt így foglaltam össze a Közönyt: >>Társadalmunkban bárkit halálra ítélhetnek, aki nem sír az anyja temetésén.<< Ezt egyszerűen úgy értettem, hogy a könyv hősét azért ítélik el, mert nem vesz...
7.32 €
„Április 16-án Bernard Rieux doktor a rendelőjéből kilépve, a lépcsőházban egy döglött patkányba botlott." Így kezdődnek a baljós események a 20. század egyik legkülönösebb, legnagyobb hatású, sokak szerint legjelentősebb regényében. Egy békés kisvárosban...
7.01 €