Az apát - László Bakos

1.41 €

Uros, Márton-hegyi /Pannonhalmi/ apát a magyar bencés rend legkiemelkedőbb alakja. Az 1200-as évek fordulóján élt. Érdekes, kalandos életének eddig kevés emléket állítottak, pedig korának meghatározó szereplője volt. Az apát című történelmi regény ezt az életutat igyekszik bemutatni. Tihanyi, majd Márton-hegyi apátként rendbe tette a rábízott közösségek birtokait. Ha kellett fegyverrel, vagy perrel, de ha kellett az istenítélet különböző formáitól sem riadt vissza. Bajvívóval, vagy a tüzes vas próbával, is védte a monostora érdekeit. Elérte, hogy a közössége a Montecassinoi apátsággal megegyező jogokkal bírjon.  Kalandos élete során többször megjárta Rómát, és részt vett II. András király Szentföldi hadjáratában. 1242 telén megvédte a tatároktól monostorát. Nem csak fegyverrel, pénzzel is támogatta az ország védelmét. A menekülő királyt 800 márka ezüsttel segítette.    

Podobné produkty

Fúj a szél!Elsodorja a futóhomokot, s alatta feltárul a múlt, Bene vitéz kalandos élete.A honfoglalás kori harcosé, aki még Levédiában született, és Etelközön át érkezett a Kárpát-medencébe, hogy élete végén részt vegyen a Brenta menti csatában.Tanúja volt...
2.79 €
Az izgalmas történelmi kalandregény az 1241-42-es tatárjárás korába repíti vissza az olvasót, mely az ismert események bemutatása mellett igyekszik feltárni azokat az okokat is, amelyek a tragikus végkifejlethez, a Magyar Királyság - szerencsére csak átmeneti...
12.65 €
Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerû A magyar festészet mesterei című sorozat azonos című kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk...
1.94 €
Mednyánszky László (1852-1919)Mednyánszky László a századforduló magyar festészetének titokzatos, karizmatikus személyiségű festőzsenije volt. Egész nyugtalan életében...
1.94 €
Szily László ma már klasszikusnak mondható apakalauza, a Kitolás 1–2. után újabb kötetet írt a gyereknevelés kínjairól és örömeiről. A Beírás eddigi életük legnagyobb kalandjára, a beiskolázásra és az iskolás évekre készíti fel az apákat. A szerző jellegzetes...
12.5 €
Ma a társadalomban és az egyházakban a férfias értékek – mint az erő, a kitartás vagy a tekintély – válságban vannak – állítja a szerző. Ennek egyik oka, hogy az apák lélekben vagy fizikailag is eltűnnek a családokból, nem adják át a generációról generációra...
11.41 €
Hovanyecz László beszélgetőpartnerei között akad tudós, színművész, akadémikus, zenetörténész és festőművész egyaránt. Ami az interjúalanyokban közös,...
0.25 €
Mi ?volt 1956? Forradalom, ellenforradalom, szabadságharc, felkelés, lázadás, népfelkelés – ezek a leggyakoribb meghatározások. Olykor jelzőkkel is árnyalva: népi, nemzeti, demokratikus.Szükséges...
3.63 €
Krasznahorkai László új regényének hőse és elbeszélője egy New York-i könyvtáros, bizonyos Hermann Melvill. A vezetéknévről lemaradt e betű nem akadályozza meg a a név vámszedőit, hogy folyton Melville-utódként zaklassák, aki pedig csak megkeseredett - és csak...
9.86 €