Aprómunka egy palotáért - László Krasznahorkai

9.86 €

Krasznahorkai László új regényének hőse és elbeszélője egy New York-i könyvtáros, bizonyos Hermann Melvill. A vezetéknévről lemaradt e betű nem akadályozza meg a a név vámszedőit, hogy folyton Melville-utódként zaklassák, aki pedig csak megkeseredett - és csak majdnem - névrokona a Moby-Dick írójának. Nem segít a helyzetén az sem, hogy véletlenül ugyanúgy dolgozott korábban vámtisztviselőként, mint a neves előd, és ugyanarra felé is lakik Manhattanben, ahol a regényíró géniusz. Miközben az érthető kényszer alatt egyre többet megtud a nagy Melville-ről és ennek nyomán egyéb, számára korszakalkotó zsenikről, lázas monológjában megosztja velünk gondolatait a metropoliszról, a művészetről és arról is, hogy mit jelent szerinte az igazi könyvtár, ahol a könyvek olvasatlanok, és amely örökre zárva van: „az eszményi könyvtár, mit tudom én, 53 millió könyvvel, az ott van, mint egy kincs, amihez nem nyúlhatna senki, hisz az értékét épp azáltal őrzi, hogy mindig készen áll rá, hogy a saját értékén álljon, más szóval hogy készen álljon, és kész." A regény mottója: „A valóság nem akadály." És valóban nem az: Krasznahorkai szuggesztív óriásmondatai olyanok, mint a Manhattan-sziget sziklájára épült felhőkarcolók: lényük mintha a lehetetlen legyőzésére születtek volna.

Podobné produkty

Krasznahorkai László új regényének hőse és elbeszélője egy New York-i könyvtáros, bizonyos Hermann Melvill. A vezetéknévről lemaradt e betű nem akadályozza meg a a név vámszedőit, hogy folyton Melville-utódként zaklassák, aki pedig csak megkeseredett - és csak...
9.67 €
„Múlt nyáron ismerkedtek meg Hévízen. A néni életében először nyaralt, s önmagának sem merte bevallani, hogy valami csalódásfélét érez. Lelkiismeretesen...
2.79 €
Spadework for a Palace bears the subtitle "Entering the Madness of Others" and offers an epigraph: "Reality is no obstacle." Indeed. This high-octane obsessive rant vaults over all obstacles, fueled by the idees fixe of a "gray little librarian" with fallen...
16.95 €
2025-ben Krasznahorkai László elnyerte a világ legrangosabb irodalmi elismerését, a Nobel-díjat,,,látnoki erejű műveiért, amelyek az apokaliptikus terror közepette is képesek megmutatni a művészet erejét". A Könyves Magazin könyve egy életművet mutat be, és...
13.8 €
Megy a világ előre. És akkor mi marad hátra a végidők kezdetekor? Például Krasznahorkai László titokzatos-személyes elbeszélései, melyek között akad monológ, rövidtörténet, töprengés, vallomás, visszaemlékezés és előrepillantás; igazi mesterdarab mind. Lenyűgözően...
15.77 €
Puhatáblás kiadás! Valamikor a nyolcvanas évek elején, valahol Délkelet-Magyarországon, egy egykor volt mezőgazdasági telep eleven romjain bontakozik ki a Sátántangó különleges, mai napig páratlan koreográfiája. Ebbe a zárt és mozdulatlan világba érkezik meg...
14.08 €
A Sátántangó, Krasznahorkai László első regénye 1985-ben jelent meg, s a rendkívüli kritikai elismerés és olvasói érdeklődés rögtön a kortárs magyar próza egyik alapművévé avatta. A szokatlan hangvételű történet egy olyan világlátásból született, amely még...
13.8 €
Herscht 07769 - mindössze ennyit ír a borítékra feladóként az Angela Merkelnek küldött levelekre a thüringiai kisvárosban élő falmosó, mondván, az ügy bizalmas, válasz esetén pedig a postás úgyis megtalálja a név és az irányítószám alapján. Helyben vagyunk...
15.77 €
Külső tájakon, belső utakon. Egy kelet-ázsiai utazás krónikája ez a könyv. Persze jóval több, mint egyszerű útirajz, hiszen amellett, hogy beszámol egy távoli kultúrával való találkozás lehetségességéről-lehetetlenségéről, folyamatosan szembesít az emberi létezés...
18.31 €