Auschwitz magyar szemmel - János Pelle

12.14 €

A borítón a Sorsok Háza épülete látható. Egy két éve felépült, nagyszabású múzeumé és oktatási központé, mely Auschwitz felfoghatatlan borzalmát szándékozott megörökíteni, de sajnos 2014 óta üresen áll. Ebben a tanulmánykötetben, mely a magyar holokauszt eddig kevéssé ismert vonatkozásaival foglalkozik, számos új forrást felhasználva, három olyan tanulmány is olvasható, mely a tervezett múzeum kiállításának alapjául szolgálhatna. Író-történész szerzője új szempontból közelíti meg a vészkorszakhoz vezető utat. Túllép a megdöbbentő tények felsorakoztatásán, okokat keres, összefüggéseket talál. Az 1946-os miskolci népítélet leírásában bemutatja azt is, hogy az 1944-ben felszított pokoli szenvedélyek hogyan épültek be egy nagyváros mindennapi életébe, hogy azután újra felszínre törjenek. És ami legalább ennyire fontos: egy 2015-ben, fordításában megjelent emlékiratot elemezve képet nyújt Auschwitz kevéssé ismert "mindennapi életéről", kiegészítve és értelmezve az Oscar-díjas Saul fia film üzenetét. A könyv mindenekelőtt a középiskolás korosztályoknak és történelemtanáraiknak, illetve a téma iránt érdeklődő olvasóknak ajánlható.

Podobné produkty

„1942 nyár közepére elterjedt az SS-nél a hír, hogy Zippi tehetséges: ért a tervezéshez és kifogástalanul ügyel a részletekre, hogy jó szervező és megbízhatóan dolgozik. Alkalmi munkákkal keresték meg: táblákat és számokat festett szekrényekre, feliratozta...
12.95 €
Az ?auschwitzi szerelmesek története mesébe illő is lehetne, ám teljes egészében igaz: két fiatal Auschwitz poklában talál egymásra, esik szerelembe, majd tizenhárom nap erejéig a boldogságot is megízlelik, mielőtt történetük tragikus véget ér.Bár Mala és Edek...
10.56 €
Az auschwitzi szerelmesek története mesébe illő is lehetne, ám teljes egészében igaz: két fiatal Auschwitz poklában talál egymásra, esik szerelembe, majd tizenhárom nap erejéig a boldogságot is megízlelik, mielőtt történetük tragikus véget ér. Bár Mala és Edek...
14.08 €
Igaz történet fájdalomról, szerelemről, veszteségről, áldozatvállalásról – két holokauszt-túlélőről, akik egymásba szerettek a történelem leghírhedtebb haláltáborában. Mindketten „kiváltságos” foglyok voltak. David Wisniát, a varsói gettóból származó lengyel...
18.28 €
A Szökés Auschwitzba egy brit katona igaz története, aki önszántából került az Auschwitz III. néven ismert koncentrációs táborba. Denis Avey 1944 nyarán az Auschwitz melletti...
8.87 €
"Rudi megtalálta a módját, hogy harcoljon Adolf Hitler ellen. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy - tizenévesen - a II. világháború egyik legnagyobb hősévé vált." A tizenkilenc éves, zsidó származású, szlovák Rudolf Vrba Auschwitzban rabként tanúja lesz az ott zajló...
13.24 €
Amikor Auschwitz kapui bezárulnak mögötte, Anna Kamińska egy egyszerű mondattal menti meg magát és fiatal barátját, Esther Pasternákot a biztos haláltól: „Bába vagyok, ő pedig a segédem”. Ám hamar rá kell jönnie, hogy az azonnali halál talán kegyesebb lett...
12.04 €
Amikor Auschwitz kapui bezárulnak mögötte, Anna Kamińska egy egyszerű mondattal menti meg magát és fiatal barátját, Esther Pasternákot a biztos haláltól: "Bába vagyok, ő pedig a segédem". Ám hamar rá kell jönnie, hogy az azonnali halál talán kegyesebb lett...
16.05 €
Táto publikácia... je plná zla. Nemá žiadnu literárnu hodnotu a samotné jej čítanie je utrpením, vraví Primo Levi vo svojom úvode. Höss sa snaží obhajovať, javí sa takým, akým naozaj je: nechutný, hlúpy, arogantný, nudne a donekonečna tárajúci podliak. Napriek...
16.7 €