Áttörések - Katalin Karikó

10.98 €

Egy kisújszállási lány története, aki a Kádár-kori Magyarországról az emberiség sorsát alakító tudósok élvonalába került Karikó Katalin szerény körülmények között, vályogházban nőtt fel, olyan szülők gyermekeként, akik igyekeztek mindent megadni neki, hogy megvalósíthassa álmait. Mert a kislány eszmélésétől fogva csodálta az őt körülvevő varázslatos élővilágot, és szerette volna megismerni, amennyire csak lehetséges. Először Magyarországon, majd Amerikában lett kutató. Sohasem az elvárásoknak próbált megfelelni; konokul végezte kísérleteit, mert hitt abban, hogy kutatásai egyszer majd hozzájárulnak súlyos betegségek gyógyításához. A bürokrácia hatalmaskodóival szemben hosszú éveken át folytatott küzdelem után végül eljött az ő ideje. A Covid elleni leghatékonyabb vakcina gyors előállítása az ő fantasztikus munkája nélkül nem lett volna lehetséges. Eredményei egy az emberiség sorsát meghatározó másik kutatást, a rákbetegségek kialakulásának és terjedésének feltárását is új szintre emelhetik. Önéletrajza nemcsak tudományos pályafutásáról szól: benne van az ellentmondásos kádári évek Magyarországa, ahol a szegény családból származó, tehetséges gyerekek mégiscsak lehetőséget kaptak, hogy egyetemet végezzenek. Katalin kénytelen-kelletlen követte néhány magyar származású, világhírű tudós útját: pályáját ő is Amerikában teljesítette be... A könyvben benne van a magánélet minden nehézsége és szépsége is. A férj, Béla, aki mindvégig támogatta, bátorította Katalint, és lányuk, Zsuzsi, aki kétszeres olimpiai bajnok lett evezésben, amerikai színekben.

Podobné produkty

Egy kisújszállási lány története, aki a Kádár-kori Magyarországról az emberiség sorsát alakító tudósok élvonalába került Karikó Katalin szerény körülmények között, vályogházban nőtt fel, olyan szülők gyermekeként, akik igyekeztek mindent megadni neki, hogy...
16.9 €
Karikó Katalin nevét megismerte a nagyvilág, amikoraz emberiség felvette a harcot a Covid- 19 járvánnyal. 2021- ben a kisújszállási kutató lett az év hőse, a világ 100 legbefolyásosabb embere közé került, számos rangosdíjat nyert, vezető szerepet játszott a...
12.87 €
"Kisgyerekként családunk egy pici vályogházban lakott az Alföld közepén, egy csendes kisvárosban. Eszembe sem jutott, hogy amikor nagy leszek, világvárosokban járok, és egy napon orvosi Nobel-díjjal jutalmaznak. Sokat tanultam és dolgoztam az életem során,...
12.68 €
From butcher's daughter in communist Hungary to winner of the Nobel Prize in Medicine, this is the story of one woman's extraordinary determination and her breakthrough discovery that saved millions of lives. Katalin Karikó began life as a butcher's daughter...
16.95 €
Nagy-Kovács Veronika életének legválságosabb napján teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Fedél nélkül marad a tél leghidegebb éjszakáján egy kétmilliós nagyvárosban, ahol senkire se számíthat. A véletlen sodorja az Ice Charlie nevű bárba, ahol hirtelen...
8.42 €
"Jelenleg nehéz élethelyzetben vagyok. A házasságom romokban, a férjem elment, a férfi pedig, akit szeretek, elhagyott. Vajon ki lehet ez a nő? Miért ilyen összeszedett? Vajon kit fogok találni a léptei és a hangja keménysége mögött?" Eszter hetek óta ül bezárkózva...
12.67 €
"Jelenleg nehéz élethelyzetben vagyok. A házasságom romokban, a férjem elment, a férfi pedig, akit szeretek, elhagyott. Vajon ki lehet ez a nő? Miért ilyen összeszedett? Vajon kit fogok találni a léptei és a hangja keménysége mögött?" Eszter hetek óta ül bezárkózva...
14.08 €
Conn Iggulden az Athén kapuinak folytatásában egy izgalmas kalandra viszi el az olvasót, ahol Themisztoklész mindent kockára tesz – becsületét, barátságait, sőt még az életét is –, hogy megvédje hazáját. A szalamiszi csatában Xerxész perzsa király Athén füstölgő...
15.47 €
Tégy kockára mindent a királyságodért... Vagy pusztulj el általa. Egy ámítástól sötét világban az igazság olyan fény, ami nem halványul. Még akkor sem, ha sokkal élesebben világítja meg Lorian árulását, mint valaha látni akartam volna. A Vérszomjas Hercegnek...
16.9 €