Árpád fiai - Sándor Cs. Szabó

9.27 €

A ?szerző legújabb regénye a honfoglalás utáni fél évszázad történetét dolgozza fel, amelyet a történelemkönyvek általában a „kalandozások korának” szoktak meghatá­rozni. Azonban ahogyan az Árpád fiaiból is kiderül, ez az elnevezés meglehetősen leegyszerűsítő. A honfoglalást követően egy erős pusztai törzsszövetségre várt az új otthon teljes meghódítása és megőrzése a szinte minden irányból várható fenyegetésekkel szemben. Nyugaton a különböző német királyságok, a formálódó Német-római Birodalom csírái, keleten a besenyők, délen és délkeleten a bolgárok és a Keletrómai Birodalom válhatott évről évre, évtizedről évtizedre szövetségessé vagy ­ellenséggé. Árpád halála egyben a magyar törzsszövetség új rendjének, a vezéri hatalom vérségi alapon történő öröklésének első próbatétele is volt. A honfoglaló vezér fiai azonban kellő erővel, elszántsággal és te­hetséggel léptek apjuk örökébe – és talán ennek köszönhető, hogy a magyar nép fennmaradt. Cs. Szabó Sándor regénye a korabeli forrásokat aprólékosan feldolgozva, rendkívül olvasmányos formában állít emléket államalapítónk, Géza fejedelem és az I. István korát megelőző sorsdöntő fél évszázadnak.

Podobné produkty

A IX. század második felében az Etelközben szállásoló hétmagyarok egyre több portyát indítanak a Havasokon (Kárpátokon) túli területekre. Kapcsolatba kerülnek a morva Szvatoplukkal, a nyémec Arnulf királlyal és a bolgár Simeon cárral. A törzsek egy része, főként...
9.27 €
Mielőtt a magyar nemzet a keresztyénségbe avatva s az európai államok családjába fölvétetve a keresztyénség elemeit kebelébe fogadta, már több mint száz esztendeje bírta a hont, melyet vérének omlásával szerzett, és saját szelleméből fejlett alkotmányának pajzsa...
11.29 €
Az ifjúsági világbajnok Kaszparovval Moszkvában döntetlent játszik a magyar bajnok, a gimnazista Endre. Ő a Szakadékjátszma egyik főhőse, a három fiú egyike, akik nemcsak sakkoznak, hanem hetente egyszer világirodalmat tanulnak Különórától, az iskolába száműzött...
7.32 €
Századunk ?egyik legkülönösebb és legrejtélyesebb magyar írójának művét tartja kezében az olvasó. Szathmári Sándort (1898-1974) eddig főként a Kazohinia című...
2.79 €
Egy rejtvény megoldása mindig jóleső örömmel tölti el a rejtvényfejtőt. A számok világa pedig érdekes világ. Például egy kis csűrés-csavarással könnyedén bebizonyítjuk, hogy minden szám érdekes. Tétel: Minden pozitív egész szám érdekes. Bizonyítás: Tegyük fel,...
5.96 €
Szathmári Sándor, a Kazohinia írójának novelláskötetéről írja Keresztury Dezső: Szathmári munkáiban a tudományos képzelet kalandjai – amelyeket egyébként...
2.79 €
Swiftéval vetekedő, fanyar „angol” humorral megírt regényében a magyar szerző szinte mindenkit és mindent kifiguráz, ami korunk és világunk társadalmait jellemezheti. Kazohiniában...
2.79 €
A Magyarország története című sorozat történelmünk kezdeteitől napjainkig összefoglalja a legfontosabb eseményeket, bemutatja a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Ez a kitűnő,...
2.79 €
Harminc évvel ezelőtt felfordult a világ, és benne Magyarország: szétesett egy birodalom, vereséget szenvedett egy megváltásnak szánt, de végül diktatúrát hozó eszme,...
6.17 €