Angyalok rettentő bukása - Laurell K. Hamilton,Krisztina Török

15.1 €

Laurell K. Hamilton új sorozatában az angyalok köztünk járnak – és más földöntúli lények is. Zaniel Havelock nyomozó képes beszélni az angyalokkal. Valaha Angyalszónoknak tanult, hogy az égi lényeket és embertársait szolgálhassa, azonban egy árulás miatt lemondott arról az életről annak minden ígéretével és lehetőségével együtt. Ma már rendőrként szolgál és véd, de az angyalok azóta sem hagyták el őt. Azonban, ahol angyalok vannak, ott akadnak démonok is... Havelockot egy egyetemi kollégiumban történt brutális gyilkossághoz riasztják, és azt kell kinyomoznia, hogy az elkövető ember volt-e, vagy valami sokkal rettenetesebb erő. Ahol ugyanis a démoni megszállottság esete forog fenn, ott az angyali védelem sem oldhat meg mindent. Havelock halálos iramban ered a tettes nyomába, hogy elejét vegye egy újabb gyilkosságnak, miközben múltja saját, személyes démonaival is meg kell küzdenie.

Podobné produkty

Laurell K. Hamilton új sorozatában az angyalok köztünk járnak – és más földöntúli lények is. Zaniel Havelock nyomozó képes beszélni az angyalokkal. Valaha Angyalszónoknak tanult, hogy az égi lényeket és embertársait szolgálhassa, azonban egy árulás miatt lemondott...
9.8 €
Anita Blake 28. Rafaelnek, a vérpatkányok királyának életre-halálra szóló párbajt kell vívnia, hogy megtarthassa a koronáját. Korábbi ellenfeleivel könnyűszerrel végzett, de a mostani kihívója sokkal veszélyesebbnek tűnik. Ezért a párbaj éjjelén mindenképpen...
11.87 €
Anita Blake 27. Egy rendőrbíró Anita Blake segítségét kéri egy folyamatban lévő gyilkossági nyomozáshoz. Első látásra minden bizonyíték arra mutat, hogy egy fiatal vérleopárd a lehető legvéresebben és vadállati kegyetlenséggel kivégezte a saját nagybátyját....
16.06 €
Živý a nesmierne fascinujúci ponor do prírody a mnohých prevratných ľudských vynálezov inšpirovaných divokou prírodou. Keď astronómovia hľadali teleskop, ktorý by dokázal zachytiť röntgenové žiarenie z nebeských telies, obrátili sa na homára. Keď lekári hľadali...
15.99 €
Lewis Hamilton's explosive arrival on the Formula 1 scene has made front-page headlines. In My Story, for the first time Lewis opens up about his stunning debut season in grand prix racing, as well as his dad Anthony, his home life and his early years. The...
16.45 €
Cesta Lewise Hamiltona na stupně vítězů F1 byla plná prudkých zatáček a napínavých závodů. Za tvrdou práci, vytrvalost a nezlomnost byl však bohatě odměněn několikanásobným titulem mistr světa. Díky skvělému týmu techniků a inženýrů si mohl splnit svůj dětský...
8.84 €
A New York Times bestseller szerzője, Karen Kingsbury (A Megváltás sorozat, az Ideje a táncnak, az Ideje az ölelésnek és sok más - hatalmas olvasótáborral rendelkező - romantikus regény írója) újabb lenyűgöző darabbal ajándékoz meg minket. Szerethető szereplők,...
12.32 €
"Hovorí sa, že pes je najlepším priateľom človeka, preto nikoho neprekvapí, že jedinečné priateľstvo medzi človekom a jeho štvornohým spoločníkom trvá už desiatky tisíc rokov! Za ten čas dokázali naši chlpatí kamaráti naozaj úžasné veci a my, ľudia, sme zistili,...
11.35 €
Druhá kniha série Sir Richard Straccan. Dobrodružný detektivní a fantasy román ze středověké Anglie v době vlády krále Jana. V temných kulisách žebráckých čtvrtí opevněných měst, studených hradů, vypálených vesnic, nebezpečných hvozdů a ostrovů malomocných...
11.23 €