Angyalok rettentő bukása - Laurell K. Hamilton

9.8 €

Laurell K. Hamilton új sorozatában az angyalok köztünk járnak – és más földöntúli lények is. Zaniel Havelock nyomozó képes beszélni az angyalokkal. Valaha Angyalszónoknak tanult, hogy az égi lényeket és embertársait szolgálhassa, azonban egy árulás miatt lemondott arról az életről annak minden ígéretével és lehetőségével együtt. Ma már rendőrként szolgál és véd, de az angyalok azóta sem hagyták el őt. Azonban, ahol angyalok vannak, ott akadnak démonok is... Havelockot egy egyetemi kollégiumban történt brutális gyilkossághoz riasztják, és azt kell kinyomoznia, hogy az elkövető ember volt-e, vagy valami sokkal rettenetesebb erő. Ahol ugyanis a démoni megszállottság esete forog fenn, ott az angyali védelem sem oldhat meg mindent. Havelock halálos iramban ered a tettes nyomába, hogy elejét vegye egy újabb gyilkosságnak, miközben múltja saját, személyes démonaival is meg kell küzdenie. "Hatalmas menet ez a regény. Zaniel Havelock csodás karakter: kemény nyomozó, aki szót ért az angyalokkal egy olyan világban, ahol a különböző vallások hatalmas teremtményei nem egyszerűen valóságos részei az emberek életének, de bele is avatkoznak abba. Különös tehetséggel kell bírnia, hogy az emberek világába ki-bejáró angyalok és démonok között megoldja a paranormális bűncselekményeket."Larry Correia

Podobné produkty

Laurell K. Hamilton új sorozatában az angyalok köztünk járnak – és más földöntúli lények is. Zaniel Havelock nyomozó képes beszélni az angyalokkal. Valaha Angyalszónoknak tanult, hogy az égi lényeket és embertársait szolgálhassa, azonban egy árulás miatt lemondott...
15.1 €
Thomas Montague házáról jobb körökben csakis suttogva beszélnek. Az a hír járja róla, hogy bizonyos emberek rendszeresen összegyűlnek ott, hogy féktelen érzéki örömöknek...
9.83 €
Augusztusi este volt, a szúnyogok idegesítően csipkedtek. Egy képes autós újság volt a kezemben, amelyet Torinóban nyomtattak, azzal próbáltam lecsapni a vérszívókat. Peppino, az egyik legjobb kamaszkori barátom váratlanul megkérdezte: „Te mi leszel, ha nagy...
13.49 €
Augusztusi este volt, a szúnyogok idegesítően csipkedtek. Egy képes autós újság volt a kezemben, amelyet Torinóban nyomtattak, azzal próbáltam lecsapni a vérszívókat. Peppino,...
9.57 €
A kalandos történelmi regények, népszerű indiántörténetek és izgalmas sci-fik írója ezúttal a magyar történelem érdekes, kevésbé ismert korába vezeti az olvasót. Az Árpád-ház kihalását követő zűrzavaros csatározások, királyjelöltek vetélkedései adják a meghökkentő...
15.46 €
A marsi rendorök közül az egyik nyomozóno nagy bátorsággal vizsgál egy furcsa bunügyet, miközben többször életveszélybe kerül... Kozmopol-9 90/3
2.82 €
A Titkok a Lovecraft suliból hátborzongató sorozat egy kísértetjárta általános iskoláról, ahol szörnyek barangolnak a termekben, titokzatos fény dereng az ajtók mögött, és különös átváltozások zajlanak a szemünk előtt. A hetedikes Robert Arthur csak egy dolgot...
10.68 €
„Kétfejű szörnyek, óriási csápok, dühös démonok – a Lovecraft suli tényleg egy kicsit ijesztő!” – Ransom Riggs, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyv szerzője A Valentin-napon szörnyű hóvihar tör ki a Lovecraft Általános Iskola környékén....
5.04 €
Az élet rettenetesen veszélyes. Minden pillanatért, amit megélünk, hálát kell adnunk. Feldmár András 1940-ben született Budapesten, 1956-ban vándorolt ki Kanadába, ahol előbb matematikus...
7.35 €