Álomcsapda - Amy Plum

6.45 €

Az emberek többsége könnyen elalszik. Ez azonban elérhetetlen álom Cata, Fergus és még öt fiatal számára, akik ezért önként részt vesznek egy forradalmian új orvosi kísérletben. Álmatlanságuk olyan súlyos, hogy a kezelés, amit eddig csupán egyetlen tesztalanyon próbáltak ki, az utolsó szalmaszálat jelenti számukra. Ám a béta-csoport esetében a teszt a legkevésbé sem a tervek szerint alakul... Röviddel azután, hogy a hét fiatalt elaltatják, katasztrófa történik. A fiatalok egy közös álomvilágban találják magukat, és mivel nem emlékeznek a kísérletre, azt se tudják, hogyan kerültek oda. Míg ennek megpróbálnak a végére járni, iszonyú felismerésre jutnak: csapdába estek egy olyan világban, ahol megelevenednek a legvadabb rémálmaik. A tudatalatti álomvilág irtózatos szörnyei, a múlt elfeledettnek hitt vérfagyasztó titkai kínozzák a kis csapatot. Ismeretlenül is ki kell tartaniuk egymás mellett, hiszen a borzalmakkal csak így nézhetnek szembe. Ha nem jönnek rá, hogyan küzdjék le az álmaikat, sose fognak felébredni.

Podobné produkty

A rémálmoknak előbb-utóbb végük van, ám Cata, a Hangya és a többiek rémálmából nem biztos, hogy létezik kiút. A kísérleti kezelés közben - amelyen hőseink azért vettek részt, hogy álmatlanságukból kigyógyuljanak - végzetes műhiba történik, aminek folytán Catáéknak...
6.73 €
Little Men, or Life at Plumfield with Jo's Boys is a novel by American author Louisa May Alcott, first published in 1871. The novel reprises characters from Little Women and is considered by some the second book of an unofficial Little Women trilogy, which...
0.88 €
Több ?mint 5500 mérföldes amerikai kóborlása során a Szerző elképesztő kalandokat él át. New Yorkban ortodox zsidók fekete taxisofőre lesz, majd szexbárba megy szőke néger barátnőjével....
2.79 €
Polcz Alaine szerette az álmokat. Hitt bennük. Sőt, értette is az álmok nyelvét. „Minden meg nem fejtett álom egy felbontatlan levél" - idézte a Talmudot egyik könyvében. Szívesen hivatkozott Freud ismert mondására, hogy az álom via regia, királyi út a...
4.93 €
Seen through the eyes of an architect-photographer, this comprehensive and thoughtful survey is the first publication to consider the many effects of natural illumination in contemporary buildings. For all those interested in creating space that transcends...
37.95 €
"Én nem akarok óvodába menni! Nem vagy a barátom" Ismerős mondatok minden családban. Anyaként én is kerestem a csodaszert szorongásra, hisztire, féltékenységre. Próbáltam moinél több dolgot a kis hátizsákjukba tömni a barátság, a szeretet, az összetartás fontosságáról....
3.63 €
Tilly lovas történetei új kalandokkal folytatódnak a Tilly & Táltos című sorozatban! Tilly öröme határtalan, amikor értesítik, hogy indulhat az ifjúsági bajnokságon. Táltossal ugyanis tökéletes párost alkotnak. Ám a rajtuk lévő nyomás nagyon nagy, és a...
4.2 €
Álmainkban minden vágyunk úgy teljesülhet, mintha egy tündérmesében járnánk. AZ álomtündérek megmutatják, milyen remek kalandok várhatnak mindenkit a konyhában, a kertben, az új otthonában vagy az iskolában. A mindennapok varázslataitól kezdve a klasszikus...
14.06 €
This book celebrates established icons, newly discovered gems and contemporary masterworks that represent the highest expression of Scandinavian design and response to their environment. Fifty projects are featured in detail, ordered according to the way in...
44.99 €