Amerika álom maradt - József Barát

2.79 €

Több ?mint 5500 mérföldes amerikai kóborlása során a Szerző elképesztő kalandokat él át. New Yorkban ortodox zsidók fekete taxisofőre lesz, majd szexbárba megy szőke néger barátnőjével. Később jelentkezik az amish egyházba, látogatást tesz a kaszinóindiánok között és a görkorcsolyás imaházban, hogy ezer mérfölddel arrébb egy többnejű mormon legszebb kis feleségének az ágyában aludjon. Szexleckét a metodista egyház papjától vesz, tangózni nyolcvanéves kánkángörl tanítja. Mindeközben konstatálja, hogy a Magyarországon élő Amerikai Álomnak semmi köze sincs a valósághoz, sőt Amerika álma önmagáról – a popkultúra – szintén olyan vélekedésekre épít, melyek nem állják ki a hétköznapok próbáját. Ám Amerika működik. Talán azért, mert a sokféle ember, aki ott él, megegyezett valamiben. Egy fikcióban, melyet megátalkodott eltökéltséggel együtt vallanak. Ezt a fikciót többféleképpen hívják. Hívják személyes szabadságnak, hívják az alapító atyák szándékának, hívják alkotmánynak, de leggyakrabban mégiscsak Amerikának hívják. Mert Amerika a XXI. században is álom maradt.

Podobné produkty

Antal-Ferencz Ildikó a közel 120 észak-amerikai diaszpóra-interjú többségét (három magyar, két angol nyelvű) kötetben is megjelentette, Magyarnak lenni Amerikában (Being Hungarian in America) címmel. Az eredeti kötetekből készült válogatást tartja most kezében...
21.13 €
Kötetünk társadalmi, politikai, kulturális és teológiai aspektusokat vizsgálva mutatja be azt a szerteágazó és markáns nézeteket valló amerikai evangéliumi mozgalmat, amelyet rendkívüli megújulási képesség jellemez, ezért napjaink Amerikájának továbbra is meghatározó,...
0.01 €
Thury Zsuzsa új regényének hőse Domány Erika, egy középkorú, kedves és tehetséges grafikusnő, aki látogatást tesz Amerikába szakadt rokonainál. A kéthónapos...
2.79 €
Dějiny amerického národa v Johnsonově podání jsou o to dramatičtější, že se v nich anglický historik pokouší postihnout zápas o charakter a smysl americké kultury. Na rozdíl od dnešních revizionistů, kteří tvrdí, že Spojené státy jsou jen slepencem rasových...
19.75 €
To regain its capacity to effectively deter China and retain its unmatched global status, the United States must deepen its partnership with the nation''s most innovative tech companies. In The American Edge, Seth G. Jones explains how the industrial bases...
32.99 €
When it comes to unforgettable travel experiences, journeys through the Americas top our bucket list. Imagine a road trip across the US, cruising along the Amazon, or taking an epic train ride through the Canadian Rockies. Across this beautiful landmass, it's...
32.95 €
Newlyweds Celestial and Roy are the embodiment of both the American Dream and the New South. He is a young executive, and she is an artist on the brink of an exciting career. But as they settle into the routine of their life together, they are ripped apart...
16.5 €
LONGLISTED FOR THE ORWELL PRIZE FOR POLITICAL FICTION, 2019 'A moving portrayal of the effects of a wrongful conviction on a young African-American couple.' - Barack Obama Newlyweds Celestial and Roy are the embodiment of the American Dream. He is a young executive,...
12.5 €
Part of a new six-volume series of the best in classic horror, selected by award-winning director Guillermo del Toro. American Supernatural Tales is the ultimate collection of weird and frightening American short fiction. As Stephen King will attest, the popularity...
33.95 €