A város - Adrian Goldsworthy

17.75 €

A világhírű ókortörténész a Római Birodalom fénykorában, Traianus császár idejében, a Kr. u. 2. század elején játszódó regénytrilógiájának második részét tartja a kezében a kedves Olvasó. Az első részben, Az erődben megismerhettük a főszereplőket, a mai Wales területén élt büszke és harcos kelta törzs, a szilur gyermekét, Feroxot, a római hadsereg egyik britanniai segédcsapatának centurióját, valamint az uralkodói ambíciókat dédelgető Hadrianust, a későbbi római császárt, aki ebben a részben Syria római provincia ideiglenes helytartója még. A történet fókusza az Al-Dunától a Római Birodalom keleti határvidékeire, a Római és a Párthus Birodalom ütközőzónájára, erre a stratégiailag ma is fontos térségre tevődött át. A mai Szíria és Törökország határán járunk, Kr. u. 114-ben, egy évvel azelőtt, hogy Traianus császár benyomult volna Mezopotámiába. Ekkor a kisebb ütközőállamok feletti ellenőrzés megszerzéséért folyt a küzdelem. A történetben egy ilyen városállam Nicopolis is, amelynek ostroma adja a regény fő cselekményét. A könyv külön erőssége az egymásra rakódott, egymás mellett élő különböző kultúrák, nyelvek, vallások, civilizációs rétegek bemutatása. Az egyik fontos szereplő egy dezertőr keresztény római katona, és ugyancsak fontos szerepet játszik a történetben egy, a zsidó diaszpórához tartozó nicopolisi család is. A főhős, Ferox alakja némileg a klasszikus magányos westernhősökével vagy még inkább James Fenimore Cooper Nagy indiánkönyvének főhősével rokon: miközben kiemelkedően járatos a hadviselés mesterségében sok nagy haditettel a háta mögött, hallgatag, nem törekszik formális elismerésre és előremenetelre, de ott van mindenütt, ahol fontos dolgok történnek, különleges és titkos feladatokat hajt végre a legfelsőbb hatalmi szintek (Hadrianus) megbízásából, és mindig megőrzi a hidegvérét és emberi tartását, miközben megmarad örök lázadónak is. A szerző most is észrevétlenül von be bennünket a római civilizáció és katonai kultúra világába, amelyet izgalmas módon kívülről és belülről is láttat. Az erőd után ez a kötet is lebilincselő olvasmány a római történelemben járatosaknak és járatlanoknak egyaránt.

Podobné produkty

Adrian Goldsworthy, az ókori Róma történetének világhírű kutatója egy sajátos hangulatú regénytrilógiával jelentkezik kedvenc témájában - ennek tartja most a kezében az első kötetét a kedves Olvasó. Az időszámításunk utáni második század elején járunk, a Római...
15.46 €
Two great cities. One fierce rivalry. Countless untold stories. Athens and Sparta were the two big players in Ancient Greece. United, they helped lead the Greeks in defeating the great Persian invasion. Divided, they spread conflict and destruction throughout...
39.49 €
Adrian Goldsworthy az egyik legismertebb ókortörténész, aki a Római Birodalom történetéről több meghatározó könyvet tett már le az asztalra. Emellett termékeny regényíró is, és A fallal A győzelem városa című regénytrilógiájának önmagában is olvasható zárókötetét...
17.75 €
Lehet, hogy nem az a történet, amire számítunk, de ugyanolyan lenyűgöző, mint kettejük mítosza. Antonius és Kleopátra szerelmi viszonya az ókori világ egyik leghíresebb története, amelyet számtalan regényben, színdarabban és filmben feldolgoztak már. Antonius...
28.17 €
"Kr. e. 216. augusztus 2-án zajlott a világtörténelem egyik legvéresebb és talán a legtöbbet emlegetett csatája az itáliai Cannae városa melletti síkságon a második pun háború keretében. Annak ellenére, hogy majdnem kétszeres túlerőben voltak, és a saját földjükön...
16.87 €
Without quite realising that I would do it until it happened, I raised myself on my toes and kissed his frozen cheek. In Paris, it would have been an unremarkable gesture. In Alexandria, an invitation. I still had no idea about London.' The London winter of...
15.5 €
Why do people become divided? What steps can we all take to reduce hostility and bring about understanding? Poles Apart has the answers. In Poles Apart, an expert on polarisation, a behavioural scientist and a professional communicator explain why we are so...
13.95 €
During WWII, a young Tuscan woman falls in love with a man from the rural depths of southern Italy. As the conflict finally draws to a close, the two travel from Rome to finally meet with his family. But very quickly a dawning realisation breaks: her in-laws...
19.99 €
English Unlimited is a six-level (A1 to C1) goals-based course for adults. Centred on purposeful, real-life objectives, it prepares learners to use English independently for global communication. The Advanced Self-study Pack consists of a Workbook with DVD-ROM....
3 €